FELTÁMADUNK!
Kedves olvasók, zombi film rajongók! A bejegyzés címe megtévesztő lehet, de attól tartok, a kijelentés jelen esetben nem állja meg a helyét. Sőt, épp ellenkezőleg...
Három hónap híján éppen három évvel ezelőtt indítottuk útjára a Zombiebuzit, a magyar web ezidáig talán legsikeresebb, kizárólag zombie filmekre szakosodott blogját. Sok jó élményt köszönhetünk az oldalnak, és nektek, akik valamennyire is velünk voltatok az utóbbi pár évben. Nem voltunk mindig eléggé aktívak, de az elért eredménnyel abszolút elégedettek vagyunk. Azonban minden blog (és blogger) életében eljön az az időszak, amikor világosan látszik, elég volt, nincs tovább. A Zombiebuzi életében ez az idő most jött el. Szinte egyszerre hoztuk meg a végső döntést: az oldal bezárja kapuit. A legnagyszerűbb az egészben, hogy fel sem merült bennünk más alternatíva, és ezt egyáltalán nem bánjuk, hisszük hogy jól döntöttünk. Ketten kezdtük anno, hát ketten is fejezzük be, mint ahogyan az búcsúcikkeinkből is kitűnik.
Az oldal bezárja kapuit, de nem tűnik el. Az évek alatt megszületett cikkek tömege itt marad, aki szeretné, olvasgassa kedve szerint. Ugyanakkor a filmajánlók kitüntetett szerepet kapnak, és a főoldalon csak azokat találjátok meg. A trailerek, hírek, és egyéb cikkek már csak a menüből érhetők el.
Még egyszer köszönjük, hogy olvastatok minket, hogy hozzászóltatok. Köszönjük azoknak aki időközben hosszabb-rövidebb időre csatlakoztak hozzánk, és írtak a blogra. Köszönjük LivingDead, FreeKatana, Szeri87, DeerWoman és Prof. William.
A Zombiebuzi utolsó bejegyzését olvashattátok. További jó zombulást és agyevést. Sziasztok.
Mosiah és Raticus.
Láttad már a Gyűrűk Ura bármely részét? Valószínűleg igen, így feltételezem az is feltűnt, hogy a rendező, Peter Jackson ért a meséléshez. Még akkor is ha ezt a képességét mintha elfelejtette volna mióta a nagy stúdiók fölkarolták. Nos, jelen filmet is ő rendezte, de szerencsére amikor a Hullajót készítette még távol volt attól hogy sztárrendező legyen, senki nem szólt bele abba mit hogyan csináljon, tombolhatott a kreativitása. Hála a jó égnek! Előre lelövöm a poént: ez egy 10 pontos filmet eredményezett.
A sztori a Koponya-szigeten kezdődik ( King Kong valaki? ), egy állatkerti megbízott segítőivel menekül a sziget bennszülöttjei elől, mert elloptak egy, csak a szigeten élő patkánymajmot. A legenda szerint a majmok őseit a kalózhajók patkányai megerőszakolták, és később az ezen szentségtelen nászból született hibridekkel az őslakosok fekete mágiát űztek. Hőseink végül elmenekülnek, de az állatbefogót megharapja a majom. Hamarosan megtudjuk, hogy ez nem jó ómen, ugyanis a segítők még a fejen lévő harapások fertőtlenítésére is egy macsetát használnak. Singaia! A segítők végül leszállítják a patkánymajmot, ami így eljut Új-Zélandra, azon belül is a Wellingtoni Állatkertbe. Eközben bekapcsolódunk a főhős, Lionel Cosgrove életébe. Szerencsétlen bőven harminc fölött jár, de még mindig a vén szipirtyó anyjával lakik, aki vasszigorral és manipulációval láncolja őt magához. De a szerelemnek nem lehet útját állni, főhősünk és Paquita, a közeli bolt eladójának a lánya hamarosan egymásra találnak. Első randevú gyanánt elmennek az állatkertbe, de Lionel anyja utánuk settenkedik, és a vén kurva itt baszik rá: egy óvatlan pillanatában megharapja a patkánymajom! Ezután hamarosan kiderül miért is kellett az a bizonyos bozótvágós fertőtlenítés: akit a majom megharap hamarosan zombivá változik. Ez történik Lionel anyjával is, de a főszereplő, tekintve ödipális fixáltságát nem tudja végleg másvilágra küldeni élőhalott szülőjét. És mivel mindannyian tudjuk (hisz saját bőrünkön is tapasztaltuk már), hogy a nyugdíjkorhatár biztos elérésének nem záloga a pincében tárolt fel-alá járkáló rothadó ős, ezért sejthetjük hogy ez a puhapöcsűség még fog bonyodalmakat okozni.
Mint látjuk a sztori egyszerűbb már nem is lehetne: egy hős, az ő kedvese és a gonosz szörnyek, valószínűleg a hős a végén megmenti szerelmét (vagy mégsem?). De ha egy ilyen történetet olyasvalaki mesél el aki tudja hogy kell élvezetesen mesélni, a sablonosság nem lehet hátrány. És ahogy azt már említettem Jackson ért (vagy értett?) a meséléshez. És anno szart mindenre ami szent: egyház, gyász, anyaság? Mind egytől egyig végtelenül túlzó módon vannak kifigurázva. És ha már túlzás: a filmet minden idők egyik, ha nem A legvéresebbjének mondják. Például az utolsó hentelés leforgatásához állítólag 300 liter művért használtak el, így nem csoda, hogy ha megjelenik egy igazán véres és undorító film, akkor a Hullajó címe biztos szerepel a film kritikájának szövegében. És a filmet ezek a túlzások teszik nemcsak a zombifilmek de a horrorfilmek tengeréből kiemelkedővé. Mert míg mondjuk egy torture porn-ban a szélsőségesen undorító jelenetek öncélúak, jelen esetben másról van szó. Az irónia, még inkább az önirónia eszközei. A rendező nyilvánvalóan egy percig sem vette komolyan sem magát, sem a zsánert a film készítése közben. És közben pokolian jól szórakozott, hogy mi is pokolian jól szórakozzunk. Tehát az a furcsa kombináció állhat elő a mű megnézése közben, hogy tűrőképességünktől függően vagy öklendezünk vagy hányunk, miközben halálra röhögjük magunkat, és mindezt még élvezzük is. Én sem ezen film megnézése előtt, sem azóta nem találkoztam olyan, a zsánerbe vágó filmmel ami ezt a két dolgot, egyensúlyozva a penge élén ilyen mesterien vegyítette volna.
Az élőhalottak visszatérnek. De honnan is? Hát persze, a film nem máson alapul, mint a híres Élőhalottak éjszakája című, ma már (és természetesen 1985-ben is) klasszikusnak számító Romero alkotáson. No nem csak azért, mert a filmben is utalnak rá, vagy én kitaláltam, hanem sokkal prózaibb oka van e kijelentésemnek. A történet ugyanis egy 1978-as, azonos című könyv alapján készült. A könyv szerzője pedig az a 
Az egész filmben a legjobban azt imádom, hogy abszolút szerethető. Hiszen humoros horrorral állunk szemben, mosolyra fakaszt. És ami a leggyönyörűbb, hogy iszonyatosan árad belőle minden, amit a 80-as évek Amerikájában (és amerikai horrorjában) oly nagyon szeretünk. A filmet 1984 nyarán forgatták, fél évvel járunk az után, hogy megjelent Michael Jacksson 
Maga a film sztorija arról szól, hogy az Uneeda nevű kórházi segédeszköz forgalmazó vállalat fiatal dolgozója, Freddy első napját tölti a cégnél. Frank, az öreg dolgozó megpróbálja bevezetni a zöldfülű suhancot a szakma rejtelmeibe, míg egy beszélgetés során kiderül, hogy a raktár pincéjében katonai vegyszeres hordók hevernek. Állítólag a hordókban élőhalottak maradványai találhatók. Persze a kíváncsiság nagy úr, és szerencsétlenségükre sikerül az egyik hordót "meglékelni", és elszabadítani a nézők által már oly nagyon várt poklot. Időközben Freddy kedvese, és punk barátai unalmukban a szomszédos temetőben próbálják bulival elütni az időt, de vesztükre a találóan Feltámadás temetőnek elnevezett sírkertben minden a feje tetejére áll. Bár a galibát okozók még megpróbálják Earnie a jópofa boncmester segítségével eltusolni a baklövésüket ("A crematorium thats beautiful!"), azonban mint utólag kiderül csak tetézni sikerül a kalamajkát...
Mint már korábban is említettem, a film még 4 folytatást ért meg, de az eredeti alkotóknak a folytatásokhoz már nem sok köze volt. És valljuk be mint a legtöbb esetben itt is a legelső rész az, ami a legjobban sikerült, és ami a legnagyobb nyomot hagyta a nézőkben, így természetesen bennem is. A Return of the Living Dead zombijai abban is különböznek a többi átlagos zombitól, hogy ők nem embert akarnak falni, hanem kizárólag agyvelőt (BRAINS, BRAINS, BRAINS). Azt hiszem, ez a mára már szállóigévé vált kifejezés egyértelműen ennek a filmnek köszönhető. Ezen kívül egy dolgot jegyeznék még meg azoknak, akik szerint a zombi csak egy vánszorgó húscafat, és undorodnak a 21. század futkározó élőhalottjaitól, hogy tessék megnézni, ezt a mára már klasszikusnak számító fantasztikus filmet, mert itt bizony szintén turbórágón élnek a zombik, tepernek ezerrel. Úgyhogy kuss, sarokba leülni. És ahogy BB Renato mondaná: Pofád lapos puttana! Ez bizony kurvára 9/10.
[REC] 2 - 7/10 (
Oké, oké elismerem, sőt tudom, hogy nincs azzal baj ha egy ilyen film nem szól másról, mint agyatlan lövöldözésről. Nem kellenek nagy fordulatok, katartikus drámák, ez a műfaj sajátja, de ez azzal jár, hogy filmünk bizony elmerül a többi, több tucatnyi hasonló film között. A történet egyszerű, mint a faék. A fordulatok a műfajra jellemző sajátságokat mutatják. Vegyél egy halom szereplőt, rángasd őket A pontból B pontba, közben meg aki nem fontos mehet a levesbe. A végére csak az erősebb karakterek maradnak, a többi sejthető.
És hogy milyen is lett? A történetről azt hiszem nem kell elárulnom semmit sem, hiszen egyrészt nem akarok spoilerezni, másrészt pedig akit érdekel, annak ott a képregény, hát ismerkedjen vele. Minden esetre a sztori életképes, már bizonyított. A megvalósítás pedig zseniális lett. Számomra teljesen fura ez a szituáció, hiszen jópár zombi-filmet illetve jónéhány sorozatot láttam már, de így egyben a kettőt még szokni kell. A Dead Set esetében más volt a helyzet, hiszen azt egyben néztem végig, és inkább mozifilm hatása volt a dolognak, de most ugye teljesen más a helyzet. 
Ja és hogy még nem is beszéltem lényegében arról, hogy milyen is volt a bevezető epizód? Én hibát nem találtam benne. Pont olyan, mint amilyennek egy pilot résznek lennie kell. A beetetés elkezdődött, a függőség már kialakulóban. A The Walking Dead egy nagyon jó sorozatnak ígérkezik, csak dícsérni tudom. Pontozni nem pontoznám, hiszen nincs értelme. Egyetlen, és óriási hibája mindössze annyi, hogy a következő részre egy kibaszott hetet kell várni. Zombiebuziknak kötelező darab. Ojjé.
Nézzük picit a sztorit. Van egy a Kaptár első részéből ismerős (meg azért rengeteg más helyről is) Colin Salmon-ünk, aki esetünkben Peter White néven egy brit cég vezetője. Csoda cégről van ám szó, mert, hogy a piacra dobnak egy új gyógyszert, ami növeli az emberek teljesítőképességét, mind mentálisan, mind fizikálisan. Most őszintén nem ez az, amire pont szükségünk van a stresszes, fárasztó napokon, hogy az esős, borús napokról, amikor mozdulni sincs kedvünk ne is beszéljünk (aztán ugye Angliában ez hatványozottan jellemző:). 30000 azaz harmincezer önkéntes be is próbálja ezt az új készítményt, ám de beüt a ménkű. Egyetlen egy kivétellel minden tesztalany megbetegszik és valamiféle különös tünetet mutatnak. White vezérigazgató úr pedig csak tombol, mert azért ezt még se így képzelte el. 
A múltkori filmnél írtam, hogy a sötétséggel való paráztatás szerintem egy picit rosszul sült el, no ennek itt pont a fordítottja igaz. Igazából nem is kapunk vészesen sok sötétben botladozást, viszont a laborban-áramszünet résznél nagyon el lett találva a sötétben időnként felvillanó lámpa. Illetve ez az eltalált dolog szerintem az egész filmre jellemző. Túl nagy fordulatok és váratlan csavarok itt sincsenek, viszont ez esetben valamiért nem volt hiányérzetem. A történet is pörgött, nem volt akadozós, szájbarágós, hanem szórakoztatott és egy igazán apokaliptikus hangulatot varázsolt a képernyőre.
A sztori elején egy építkezési területen találnak pár csontvázat, és kiderül, hogy bizony pestissel fertőzött emberekről van szó, ám de valami nagyon nem stimmel velük. Érdekes dolog az is, hogy az egyik munkást megvágja egy csont darab és barátunk nem is húzza utána sokáig. No és szerintetek, aztán mi történik vele? Ahogy mondjátok, felkel. 
A film elején talán a sötétség is túlzásba lett viszve (csak, hogy ápoljam a magyar nyelvet). Persze ugye a sötétség a félelmeinkre épít és hujjujj, meg azért horror film ne verő fényes napsütésben játszódjon, tudom én, de itt én soknak éreztem a sötétet (igen hülyén hangzik ez tudom, de valamiért tényleg zavaró volt). Illetve külön fura volt a "nosza keressük meg a generátort, hogy legyen áram" rész, mivel hogy itt-ott neon lámpák világítottak, hol ott elvileg nem volt áram, persze nem vagyok se villanyszerelő, se műszaki zseni, tehát simán lehet, hogy azok maguktól is elvilágítanak zombi támadás esetén.
No a végére is értem, a két rendező nevét még megemlíteném, a forgatókönyvírókkal és a sztori kiagyalókkal egyetemben, habár mindannyiuk esetében lényegében első rendezésről, forgatókönyvről és sztoriról beszélünk. A rendezés Milan Konjevic és szintén Milan Todorovic munkája volt, az írói munkát szintén ők ketten végezték, itt azonban kiegészültek a szintén elsőként filmsztorit papírra vető Vukota Brajovic-csal.
Az előbbi bekezdésben leírtak kissé zavarosak lehetnek, mert csöpögtettem információkat a sztoriról, de mégsem akartam teljesen elspoilerezni az egészet, mert bár van a történetben egy néhány fordulat, de mégis maga a sztori olyan semmilyen. Igazából véve egysíkú. A történet lapos, a párbeszédek kevéssé kimunkáltak, végtelenül egyszerűek. Mélyen szántó gondolatokat senki se várjon a filmtől. Amit viszont várni lehet, az a hentelés. Telis tele van a sztori akcióval, fröcsög az adrenalin a vásznon és néha még meg is ijeszt. Hmm jó cucc. Látványos az egész, és a 3D ehhez a stílushoz bizony igen csak passzol, szép és lenyűgöző akciójeleneteket kapunk. Magán az egész filmen látszik, hogy nem spóroltak semmivel, volt mire költeni a 60 millió dollárt. A legnagyobb hiányossága a filmnek pedig az, hogy nem láthattuk Milla Jovovich-ot 3D-ben meztelenül. Óriási hiba volt ez a készítők részéről. :D
Mint ahogy azt már megszokhattuk, a Resident Evil film-sorozatban a zombik nem igazán kerülnek előtérbe (legalábbis az első részen kívül), csak amolyan háttérszereplők, ami megadja az egész film hangulatát. A film mindig is a VÁLLALAT és a TERMÉK közti harcról szólt. Emiatt egy kis rosszallásom van, de egye fene most még elnézzük. A Túlvilág, mint film csak átlagos, mivel kissé egysíkúnak találtam, szerintem 
A jég végül 2007-ben tört meg, amikor is egy Daiksuke Sato nevű író valamint társa Sato Shouji nevű mangarajzoló merőben egyedi projectbe kezdtek. A céljuk az volt, hogy a zombis-világvégés életérzést átültessék a japán mangák (képregények) világába. A vállalkozás teljesen újszerű volt. Bár sok japán animében és mangában fordulnak elő valamilyen szinten élőholtak, de még az sosem fordult elő, hogy valaki klasszikus Romerói alaphelyzetet álmodja japán környezetbe annak minden elemével és tulajdonságával együtt. 
Na de miről is szól maga a sorozat?
A csapat tipikus túlélőkből ál fel, szóval az elkényeztetett úrilánytól kezdve a fegyvermániás kockán keresztül a harcművész ismerősön át gyerekkori barátig mindenki meg fogja találni maga számítását. Kellemes újdonság hogy hőseink más filmekkel ellentétben már láttak pár zombis filmet, szóval viszonylag rövid idő alatt rájönnek, hogy ezek bizony halottak és harapásuk sem éppen egészséges. 
Másfél óra alatt jó, ha húsz percig szerepelnek benne ezek a zombie tünetektől szenvedő emberek. A film lényege a sejtelmesség. Ettől ilyen sajátos, inkább csak „szóban” jelennek meg a fertőzöttek (nem véletlen az idézőjel, de erről többet majd a spoiler veszélyes részben). Olyan, mint egy könyv, nem látni az eseményeket, csak elképzelni lehet. Oscar gyanús alakítások nincsenek és a költségvetés sem volt nagyobb egy havi Match bevásárlásnál. A fűrészhez hasonlóan egy helyszínes, kevés szereplős és „beszélgetős” filmről van szó. Bár a sztorit unalmasan vezetik -egyeseknek legalábbis ez a véleménye-, én végig izgultam az egészet. Tetszett a furcsa alapötlet, hogy nem hagyományos úton terjed a fertőzés, bár így sokkal ésszerűtlenebbé teszi az egészet. De úgy tartom, hogy nem feltétlenül szükséges minden filmbe logikai magyarázat. Azért film a film, hogy elrugaszkodhasson a valóságtól. A történet egy kanadai kisvárosban, Pontypoolban játszódik a helyi rádió épületében. Főhősünk a kiöregedett rádiós cowboy, Grant Mazzy (Stephen McHattie), aki folyamatosan beszámol a városban történt zavargásokról. 
Egy gramm SPOILER: Kiderül, hogy az őrület az angol nyelv használatával terjed, ugyanis egyes szavak fertőzöttek és ezek traumát okoznak az adott illető tudatában, aki ennek hatására bezombul. Furcsa és talán vicces magyarázat, de mindenképpen egyedi. SPOILER vége.
A látványvilág jóra sikeredett a sminkeket nem kapkodták el. A CGI sem rossz ahhoz képest, hogy nem egy Gyűrűk Ura kaliberű filmről van szó. A három rész közül ebben találták el legjobban a zenét, nem véletlen hisz Marilyn Manson is közreműködött benne. Hogy valami negatívumot is felhozzak, itt van a történet. Semmi különös nincs benne, és aki mondanivalót keres a filmben, az csalódni fog, mert a Kaptár az a fajta film, ami inkább csak az akcióra épít. Ha igazságtalan lennék, megkapná a 9.5 pontot, de igazából 7/10-et érdemel az Anderson féle alkotás.
Két év elteltével eljött a második rész ideje. A trailerek alapján nagyon várós volt és bizakodtam benne, hogy ennek már több köze lesz a játékhoz. Nos, csalódtam, bár sok ötletet felhasználtak belőle, de valami mégis hiányzik a filmből. A rendező váltás meglátszott, mert teljesen más stílusa lett az egésznek, és véleményem szerint ez a film rovására ment. Itt már eleresztettek pár gyenge poént is Mike Epps (L.J.) jóvoltából. Persze tudjuk, hogy itt is a komoly akción van a hangsúly és nem a poénkodáson.
A harmadik rész három év múlva jelent meg. Ismét egy újabb rendezőt kapott Russel Mulcahy személyében, aki a Hegylakót is rendezte. Talán ez adott egy kis reményt néhány rajongónak, hogy a második gyenge átlaga után, most egy kicsivel előrébb kerülhet a film abban a bizonyos kategória abc-ben. Akik abban bíztak, hogy Mulcahy irányítása alatt jobb filmet kaphatnak majd a kezük közé, azok bizony hatalmasat csalódtak, mert mindenki rongyosra szidta (a befejezést tekintve meg is értem). Meg kell mondanom, az alapötlet nagyon tetszett, hogy konvojba vergődve próbálnak túlélni és utánpótlásokat szerezni. De egy átlagos, mutánsok meg szuper akcióhősök nélküli 28 nappal később szerű zombie filmben ez hatásosabb lenne. 
A történet egy nagyon jól megírt alaptörténet szálait követte.A film bemutatja milyen harmonikus csendes kis városka Ogden Marsh. Belecsöppenünk egy éppen zajló baseball meccsbe,amin kint van az egész város ,de egy részegnek hitt férfi (Rory Hamill) egy vadászpuskával félbeszakítja a mérkőzést. A helyi seriff (David Dutton) egy tömeges tragédiát kénytelen egy másikkal megoldani, le kellett lőnie a megtébolyult családos Roryt. Sorra jönnek a megmagyarázhatatlan jelenségek és mindenki tanácstalan. Egy illegálisan vadászó csoport rábukkan egy halott pilótára Ogden Marshtól nem messze egy tóban. Seriff és a csapata megtalálja a repülőgépet ugyanabban a torkolatban. A tó adja az egész város ivóvíz készletét és az első, akihez eljut a víz Rory Hamill, kezdenek a szálak összefonódni. Mielőtt David Dutton nagyobb találgatásokba merülne ellepik a várost a felfegyverkezett katonák. Mindenkit elkülönítenek és karantén alá zárják az egész várost, senki nem juthat ki élve. A feszültség tetőződik és elkezdődik az életért való harc a katonák és a tébolyúltak ellen a maroknyi életben maradottaknak. Amit a repülőgép szállított nem volt más,mint: Trixie egy Rabdovírus prototípusa és útban volt Texasba megsemmisítésre mielőtt lezuhant.
Az alkotás bővelkedik izgalmakban, helyenként zombie filmes hangulatot is kapunk.A film eltér az 1973 - as alkotástól (ne úgy képzeljük el ezt a remake - et, mint a Holtak Napját, hogy egy rakás sz*rt kaptunk az arcunkba másfél órán át) de remekül hozta a színvonalat a kornak megfelelő effektekkel, maszkokkal és jelenetekkel. A végén a cselekmény azt az érzetet táplálta bennem,hogy lesz folytatás.
Az effektek korszerűek voltak, rengeteg új ötletet vittek bele. Nem csak egy kamerára összpontosítottak, a kommandósok magánakcióit is figyelemmel követhettük. Párszor megszakad a kapcsolat, lemerül a kamera stb... életszerű. Ebben nincs sok kifogásolni való. A film időben és történetben ugyanott folytatódik ahol az első rész véget ért. Mintha egyben felvették volna a filmet,de hosszú lett ezért másfél - két órás részekre tagolták.
A Holtak földje egy több sebből vérző film volt, sokakkal ellentétben azonban a Holtak naplója nekem kifejezetten tetszett, mert merőben más volt, tudott újat mutatni és ha ezt a fonalat Romero tovább szövi, akkor a 2005-ös kisiklását akár még meg is bocsátottam volna neki, azonban erre nem fog sor kerülni. Bár a Mester tesz egy gyenge próbálkozást, hogy legújabb filmjét összekapcsolja az előzővel, azonban ez egyáltalán nem sikerül. A történet néhány katonáról szól, akik kvázi szupercsapatot (A-team) alkotva próbálják menteni a menthetőt. És éppen Ők azok, akik a Diary-ban kirabolják a filmes csapatot. A két film között csupán csak ennyi az összefüggés. Mindeközben egy szigeten két egymással rivalizáló család vívja mindennapos harcát, most éppen a "Mit is kezdjünk a zombikkal?" téma apropóján. Ebbe a helyi rivalizálásba csöppen bele a kis katonai osztag, és a vélhetően "jó" oldalra állva felveszik a harcot az aktuális "rossz" oldallal. A fő konfliktus forrást annak megítélése okozza, hogy mit is kezdjünk az élőhalottakkal. Likvidáljuk őket egytől egyig, vagy próbáljuk megszelidíteni őket, együtt élni velük (lásd 
A film nem csak abból a szempontból kritizálandó, hogy nem ad tényleges választ, és hiányérzete támadhatna a nézőnek, hanem a történetet tekintve teljesen értelmetlen, és indokolatlan cselekmények követik egymást. Nem tudok azonosulni a főszereplőkkel, mert egyáltalán nincs előttük valódi cél, ami motiválná őket, csak lebegnek a semmiben. A forgatókönyv szar, mondjuk ki. A párbeszédek szintén üresek. És ami a leginkább bosszant, hogy abszolút nem realisztikusak a cselekmények egy része. Véleményem szerint ha már kreáltunk egy valóságtól távol álló ellenséget, a zombit, akkor legalább minden más tekintetben realisztikusak legyünk, hogy gond nélkül beleélhessük magunkat a történésekbe. Engem személy szerint kifejezetten zavar, ha blődségekkel találkozom egy filmben. Ne nézzék már hülyének a közönséget kérem. Hiszen miről beszélünk, ha a zombikat egy lövéssel fejbelövik, úgy ahogy az elő van írva, de mikor vagy egy tucat ember egymást öli, senki nem talál el senkit. Anyád! A leszbi csaj a bozótban settenkedik, ráersztenek egy egész tárat, de a csajnak semmi baja. Anyád! Kézigránáttól lerepül a faház eleje. Anyád! Az amúgy rendkívül dekoratív milicista hölgy áll a rét közepén, és nem veszi észre, hogy jött két faszi lóval, és hirtelen fogjul ejtik, mert a csajnak csak akkora térlátása van, mint a vászon, mert azon kívül mást Ő sem lát. Anyád! És ami a legdurvább, az a lovagló zombi. Anyád! Ne nézzék már hülyének az embereket. És a trükkökről még egy szót sem ejtettem, telis-tele gagyi digitális vérrel a vászon, azok a nevetséges fröccsenések, felháborítók. Hol vannak ezek ahhoz képest, amiket Savini 1985-ben a Holtak napjában csinált? Tiszta szégyen. Trükkök szempontjából csak a 2008-as Holtak napjához tudnám hasonlítani a Survival of the Dead-et, ami azonban nem egy erény. Érdemes tovább ragoznom a dolgot? Azt hiszem nem, a véleményem magáért beszél, jöjjön az összegzés.
Pontosan nem tudom, hogy mi készteti Romero-t arra, hogy tovább szövögesse zombikkal átszőtt világának ezidáig elvarratlan szálait, de abban biztos vagyok, hogy ez nem válik előnyére. A legújabb Romero film egy értelmetlen folytatás. Az az érzése az embernek, mintha csak muszájból készült volna. Egyáltalán nem eredeti forgatókönyv, unalmas és valószínűtlen események sora. És a rendező belefűzött kényszeredett poénosra vett jeleneteket is a történetbe, melyek egyáltalán nem oda valók. Erőltetett az egész. A Survival of the Dead nálam csak 4/10-et érdemel.
Tehát egy öt részes szigetországi minisorozatról van szó, melyet először 2008 október 27-28-29-30 és 31-én tűzött műsorára a Brit E4 tévécsatorna. Az első rész a többihez képest eléggé hosszú, hiszen be kell vezetni a nézőt a történetbe, hogy kellőképpen függővé váljon, a maradék 4 epizód pedig olyan 25 perc hosszúra sikeredett, az egész össze-vissza kb 140 perc, szóval nem rövid, de ha rákattan az ember úgyis egyszerre végignézi az egészet. Nincs apelláta. És miről is van szó? Maga az alapkoncepció zseniális, Big Brother Show, őrjöngő tömeg, valami idióta picsát készül kiszavazni a közönség, azonban a kezdetben utcai zavargásnak tűnő hisztéria eléri a Stúdió környékét is, és végül egy élő adásban közvetített élőhalott járvánnyá tetőződik az igen kellemesen kezdődő este. Mivel a BB ház lakói teljes mértékben izolálva vannak környezetüktől, semmit sem vesznek észre a kinti őrületből, élik tovább nyamvadt életüket. Csak akkor kezdik sejteni, hogy nincs minden rendben, amikor a kevés kinti túlélőként megmaradt kifutólány menedéket keres a házban. A lányt először hülyének nézi az egyébként válogatott hülyékből álló társaság (emlékeztek még a magyar változatokra), de úgyis hamar rájönnek, hogy itt bizony elöntötte a szar a környéket. Kábé ez a fő szál, amibe majd idővel beleszövődik a hősszerelmesnek, a harcos amazonnak a világ legköcsögebb producerének és még megannyi érdekfeszítő esemény történetének fonala. Mondhatni klisés történetvezetés és karakterek kupacából áll az egész mű, hogy egy számomra nem várt, de utólag visszagondolva jellemző fináléval betetőződjön az egész. De mégis az egyszerűség ellenére én minden hibáját megbocsátottam a Dead Set-nek, mert az ezernyi egyéb apróság miatt olyan fantasztikus és életszerű ez az egész. Szeretem.
És akkor most térjünk ki az apróságokra. Szereplők: csupa csupa irritáló alak, akit leginkább a pokolra kívánunk, így legszívesebben gyorsan mi magunk lőnénk őket fejbe, és kész megkönnyebbülést érzünk, mikor egyik-másikat utoléri valamelyik zombie. Felemelő érzés. Végre. Kivételt képez persze az aranyos főszereplő lány, akit szeretünk, de vajon túléli? Illetve megérdemli, hogy túlélje, hiszen épp most csalta meg barátját. Megérdemli? Vagy nyerje el mindenki a méltó büntetését. Jó kérdés. A tömegből ezen kívül kiragadnék még két szereplőt. Ott van a köcsög producer, aki egy irritáló önfejű állat, egy igazi zsarnok, de néhány esetben kifejezetten szimpatikussá válik, ha még nálánál is nagyobb ökörrel kerül összetűzésbe. A másik említésre méltó szereplő igazi kuriózum. Ő az abszolút MILF kategóriába tartozó Davina McCall, aki (állítólag) a Brit Big Brotherek állandó műsorvezetője, és jelen esetben Önmagát alakítja, mint fő-zombie (lásd az alsó képen). Hatalmas alakítása képzeletbeli Zombie Oscar-díjat érdemelne, ha lenne ilyen (megalapítsuk?). 
Őszintén megmondom nem tudom, hogy volt e már a Dead Set előtt is zombie témát boncolgató sorozat. Akár igen, akár nem ez az alkotás minden nemében egyedülálló (talán műfajteremtő is). Zseniális, egyedi alapsztori, egyébként teljesen szokványos történetvezetéssel és szereplőkkel. De ez a film(sorozat) nem akar több lenni annál, mint ami. Megjegyezném, hogy az összképet sajnos rontja, hogy mivel sorozatról van szó, néhány részt túlságosan elnyújtottnak éreztem, de ugyanakkor volt idő olyan jelenetekre is, amelyek egy egész estés filmbe nem fértek volna bele. Ebben a sorozatban nincsenek hősök, csak szerencsétlen hétköznapi halandók, akiknek egy része saját maga keresi Önmaguk megsemmisülésének (Darwin-díj) legegyszerűbb módját. Mások, csak szimplán rosszul járnak. Szóval mit kapunk? 140 perc többnyire izgalmas, de mégis könnyed szórakozást, se többet, se kevesebbet. Még, még több ilyet. Akarom, kell még. More Brain! Brain! Brain! 8/10.