FELTÁMADUNK!

Klikk után a kép eredeti forrása. Szó nélkül felhasználtuk, amiért utólagosan is elnézést kérünk, de az idő sürgetése miatt sajnos így volt a legkivitelezhetőbb. Sorry.Kedves olvasók, zombi film rajongók! A bejegyzés címe megtévesztő lehet, de attól tartok, a kijelentés jelen esetben nem állja meg a helyét. Sőt, épp ellenkezőleg...

Három hónap híján éppen három évvel ezelőtt indítottuk útjára a Zombiebuzit, a magyar web ezidáig talán legsikeresebb, kizárólag zombie filmekre szakosodott blogját. Sok jó élményt köszönhetünk az oldalnak, és nektek, akik valamennyire is velünk voltatok az utóbbi pár évben. Nem voltunk mindig eléggé aktívak, de az elért eredménnyel abszolút elégedettek vagyunk. Azonban minden blog (és blogger) életében eljön az az időszak, amikor világosan látszik, elég volt, nincs tovább. A Zombiebuzi életében ez az idő most jött el. Szinte egyszerre hoztuk meg a végső döntést: az oldal bezárja kapuit. A legnagyszerűbb az egészben, hogy fel sem merült bennünk más alternatíva, és ezt egyáltalán nem bánjuk, hisszük hogy jól döntöttünk. Ketten kezdtük anno, hát ketten is fejezzük be, mint ahogyan az búcsúcikkeinkből is kitűnik.

Az oldal bezárja kapuit, de nem tűnik el. Az évek alatt megszületett cikkek tömege itt marad, aki szeretné, olvasgassa kedve szerint. Ugyanakkor a filmajánlók kitüntetett szerepet kapnak, és a főoldalon csak azokat találjátok meg. A trailerek, hírek, és egyéb cikkek már csak a menüből érhetők el.

Még egyszer köszönjük, hogy olvastatok minket, hogy hozzászóltatok. Köszönjük azoknak aki időközben hosszabb-rövidebb időre csatlakoztak hozzánk, és írtak a blogra. Köszönjük LivingDead, FreeKatana, Szeri87, DeerWoman és Prof. William.

A Zombiebuzi utolsó bejegyzését olvashattátok. További jó zombulást és agyevést. Sziasztok.

Mosiah és Raticus.

Hullajó (Braindead aka. Dead Alive)

Uram Isten, másfél éve írtam ide utoljára! De a jó zombi mindig visszajön a halálból, így hát én is visszatértem. És ezen felettébb magasztos, már-már ünnepi alkalomból engedjétek meg, hogy bemutassam a valaha készült legjobb zombivígjátékot és egyben kedvenc zombi témájú filmemet...nem, nem a Survival of the Dead az, pedig elég nevetségesre sikerült szegényke. A Hullajóról fogok írni.Láttad már a Gyűrűk Ura bármely részét? Valószínűleg igen, így feltételezem az is feltűnt, hogy a rendező, Peter Jackson ért a meséléshez. Még akkor is ha ezt a képességét mintha elfelejtette volna mióta a nagy stúdiók fölkarolták. Nos, jelen filmet is ő rendezte, de szerencsére amikor a Hullajót készítette még távol volt attól hogy sztárrendező legyen, senki nem szólt bele abba mit hogyan csináljon, tombolhatott a kreativitása. Hála a jó égnek! Előre lelövöm a poént: ez egy 10 pontos filmet eredményezett.A sztori a Koponya-szigeten kezdődik ( King Kong valaki? ), egy állatkerti megbízott segítőivel menekül a sziget bennszülöttjei elől, mert elloptak egy, csak a szigeten élő patkánymajmot. A legenda szerint a majmok őseit a kalózhajók patkányai megerőszakolták, és később az ezen szentségtelen nászból született hibridekkel az őslakosok fekete mágiát űztek. Hőseink végül elmenekülnek, de az állatbefogót megharapja a majom. Hamarosan megtudjuk, hogy ez nem jó ómen, ugyanis a segítők még a fejen lévő harapások fertőtlenítésére is egy macsetát használnak. Singaia! A segítők végül leszállítják a patkánymajmot, ami így eljut Új-Zélandra, azon belül is a Wellingtoni Állatkertbe. Eközben bekapcsolódunk a főhős, Lionel Cosgrove életébe. Szerencsétlen bőven harminc fölött jár, de még mindig a vén szipirtyó anyjával lakik, aki vasszigorral és manipulációval láncolja őt magához. De a szerelemnek nem lehet útját állni, főhősünk és Paquita, a közeli bolt eladójának a lánya hamarosan egymásra találnak. Első randevú gyanánt elmennek az állatkertbe, de Lionel anyja utánuk settenkedik, és a vén kurva itt baszik rá: egy óvatlan pillanatában megharapja a patkánymajom! Ezután hamarosan kiderül miért is kellett az a bizonyos bozótvágós fertőtlenítés: akit a majom megharap hamarosan zombivá változik. Ez történik Lionel anyjával is, de a főszereplő, tekintve ödipális fixáltságát nem tudja végleg másvilágra küldeni élőhalott szülőjét. És mivel mindannyian tudjuk (hisz saját bőrünkön is tapasztaltuk már), hogy a nyugdíjkorhatár biztos elérésének nem záloga a pincében tárolt fel-alá járkáló rothadó ős, ezért sejthetjük hogy ez a puhapöcsűség még fog bonyodalmakat okozni.Mint látjuk a sztori egyszerűbb már nem is lehetne: egy hős, az ő kedvese és a gonosz szörnyek, valószínűleg a hős a végén megmenti szerelmét (vagy mégsem?). De ha egy ilyen történetet olyasvalaki mesél el aki tudja hogy kell élvezetesen mesélni, a sablonosság nem lehet hátrány. És ahogy azt már említettem Jackson ért (vagy értett?) a meséléshez. És anno szart mindenre ami szent: egyház, gyász, anyaság? Mind egytől egyig végtelenül túlzó módon vannak kifigurázva. És ha már túlzás: a filmet minden idők egyik, ha nem A legvéresebbjének mondják. Például az utolsó hentelés leforgatásához állítólag 300 liter művért használtak el, így nem csoda, hogy ha megjelenik egy igazán véres és undorító film, akkor a Hullajó címe biztos szerepel a film kritikájának szövegében. És a filmet ezek a túlzások teszik nemcsak a zombifilmek de a horrorfilmek tengeréből kiemelkedővé. Mert míg mondjuk egy torture porn-ban a szélsőségesen undorító jelenetek öncélúak, jelen esetben másról van szó. Az irónia, még inkább az önirónia eszközei. A rendező nyilvánvalóan egy percig sem vette komolyan sem magát, sem a zsánert a film készítése közben. És közben pokolian jól szórakozott, hogy mi is pokolian jól szórakozzunk. Tehát az a furcsa kombináció állhat elő a mű megnézése közben, hogy tűrőképességünktől függően vagy öklendezünk vagy hányunk, miközben halálra röhögjük magunkat, és mindezt még élvezzük is. Én sem ezen film megnézése előtt, sem azóta nem találkoztam olyan, a zsánerbe vágó filmmel ami ezt a két dolgot, egyensúlyozva a penge élén ilyen mesterien vegyítette volna.

Ezért a 10 pont, és ezért ez számomra minden idők leghatalmasabb zombifilmje. Eddig ez szórakoztatott a legjobban. Pont.

Return of the Living Dead (1985)

Ha megkérdezné valaki tőlem, hogy véleményem szerint melyik a legjobb zombi film, nem ezt választanám. Arra a kérdésre, hogy melyik áll legközelebb a szívemhez, szintén más lenne a válasz. Nem ezt tartanám a legfélelmetesebbnek, de még a legviccesebbnek sem. Nem erre mondanám, hogy a legnagyobb hatással volt rám, és azt sem, hogy filmtörténelmi jelentőségű. Mégis, ez az a film, ami mellett nem mehetek el szó nélkül. Nem azért, mert bármilyen szempontból is a legek legének tartom, hanem azért mert egyszerűen megismételhetetlen, még úgy is, hogy hivatalosan további négy folytatást ért meg. Ez a film, az én keresztem. A cikk megírását évek óta tervezem, többször neki is álltam, de sosem adta meg magát. Egyszeri és megismételhetetlen, ez a Return of the Living Dead.Return of the Living DeadAz élőhalottak visszatérnek. De honnan is? Hát persze, a film nem máson alapul, mint a híres Élőhalottak éjszakája című, ma már (és természetesen 1985-ben is) klasszikusnak számító Romero alkotáson. No nem csak azért, mert a filmben is utalnak rá, vagy én kitaláltam, hanem sokkal prózaibb oka van e kijelentésemnek. A történet ugyanis egy 1978-as, azonos című könyv alapján készült. A könyv szerzője pedig az a John A. Russo volt, aki történetesen (milyen meglepő) épp George A. Romeroval közösen írta az Élőhalottak éjszakájának forgatókönyvét. Sőt hovatovább szerepet is vállalt, nevesen egy zombit alakított az igen alacsony költségvetésű filmben. Russo már a hetvenes évek végén szerette volna megfilmesíteni novelláját, de nem sikerült hozzá megfelelő támogatót találni, míg végül Dan O'Bannonnal közösen sikerült tető alá hozni a produkciót. Az már csak hab a tortán, hogy a végül elkészült Return of the Living Dead című film sztoriját oly gyökeresen átírták, hogy az alapjául szolgáló könyvvel már csak minimális mértékben egyezik. De ettől függetlenül tény, hogy a 17 évvel korábbi alkotással nem csak műfaját tekintve mutat rokonságot a fantasztikus 80-as évek derekán elkészült alkotás.Return of the Living DeadAz egész filmben a legjobban azt imádom, hogy abszolút szerethető. Hiszen humoros horrorral állunk szemben, mosolyra fakaszt. És ami a leggyönyörűbb, hogy iszonyatosan árad belőle minden, amit a 80-as évek Amerikájában (és amerikai horrorjában) oly nagyon szeretünk. A filmet 1984 nyarán forgatták, fél évvel járunk az után, hogy megjelent Michael Jacksson Thriller című videóklipje, mely akárhányszor megnézem a filmet mindig eszembe jut, talán nem véletlenül. Mitől lehet még szeretni ezt a filmet azon kívül, hogy csudajó? A válasz egyértelmű, hogy magyarosan fogalmazzak, a fíling miatt. Zseniális a filmzene, melyet albumon is kiadtak. És persze nem mehetünk el szó nélkül a filmbéli Trash nevű lány - akit a mostanra már számos B-kategóriás filmben játszó Linnea Quigley alakít - által előadott, örökké felejthetetlen sírkövön bemutatott sztriptíze mellett, melyhez képest a Zombie Stripperek csak kismiskák voltak. Imádunk Trash!!!Return of the Living Dead - TrashMaga a film sztorija arról szól, hogy az Uneeda nevű kórházi segédeszköz forgalmazó vállalat fiatal dolgozója, Freddy első napját tölti a cégnél. Frank, az öreg dolgozó megpróbálja bevezetni a zöldfülű suhancot a szakma rejtelmeibe, míg egy beszélgetés során kiderül, hogy a raktár pincéjében katonai vegyszeres hordók hevernek. Állítólag a hordókban élőhalottak maradványai találhatók. Persze a kíváncsiság nagy úr, és szerencsétlenségükre sikerül az egyik hordót "meglékelni", és elszabadítani a nézők által már oly nagyon várt poklot. Időközben Freddy kedvese, és punk barátai unalmukban a szomszédos temetőben próbálják bulival elütni az időt, de vesztükre a találóan Feltámadás temetőnek elnevezett sírkertben minden a feje tetejére áll. Bár a galibát okozók még megpróbálják Earnie a jópofa boncmester segítségével eltusolni a baklövésüket ("A crematorium thats beautiful!"), azonban mint utólag kiderül csak tetézni sikerül a kalamajkát...Return of the Living Dead - EarnieMint már korábban is említettem, a film még 4 folytatást ért meg, de az eredeti alkotóknak a folytatásokhoz már nem sok köze volt. És valljuk be mint a legtöbb esetben itt is a legelső rész az, ami a legjobban sikerült, és ami a legnagyobb nyomot hagyta a nézőkben, így természetesen bennem is. A Return of the Living Dead zombijai abban is különböznek a többi átlagos zombitól, hogy ők nem embert akarnak falni, hanem kizárólag agyvelőt (BRAINS, BRAINS, BRAINS). Azt hiszem, ez a mára már szállóigévé vált kifejezés egyértelműen ennek a filmnek köszönhető. Ezen kívül egy dolgot jegyeznék még meg azoknak, akik szerint a zombi csak egy vánszorgó húscafat, és undorodnak a 21. század futkározó élőhalottjaitól, hogy tessék megnézni, ezt a mára már klasszikusnak számító fantasztikus filmet, mert itt bizony szintén turbórágón élnek a zombik, tepernek ezerrel. Úgyhogy kuss, sarokba leülni. És ahogy BB Renato mondaná: Pofád lapos puttana! Ez bizony kurvára 9/10.

Zombi 2 (1979)

Fulci filmje egy igazi klasszikus a műfajban, legalább annyira legendás, mint George A. Romero Holtak-trilógiája. Hatása meghatározó volt a későbbi filmgyártásban, de irodalmi műveket, videójátékokat éppúgy megihletett. Az erőszakos horror (gore) keresztapjának is nevezik emiatt, hiszen előtte senki nem mutatott be ilyen zsigeri brutalitást filmvásznon. Ha belegondoltok, ez azt mutatja, mennyire megnőtt az emberek ingerküszöbe a tömeges filmgyártástól. Először elég volt egy közeledő vonat, hogy rettegve felzúduljon  közönség, 1979-ben már egy totálplánban mutatott szemkiszúrás szükséges a reakcióhoz. Más szempontból is igazi ébresztő lehetne a modern ember számára: egyrészt a zombi-apokalpszis kiváltója egyértelműen emberi. Ha nem műhiba vagy varázslat eredménye, akkor istentől válasz a bűneinkre. Ha a pokolban már nincs hely, a holtak majd köztünk járnak...Másrészt Fulci zombija a kiüresedett, csak a szükségleteivel törődő, társas kapcsolatokat elhanyagoló városi embert szimbolizálja. A későbbi élőhalottas alkotásokban is megjelennek ezek a motívumok. Gondoltátok volna, hogy ennyi mögöttes tartalom lehet egy másfél órás hentelésben?


Kicsit érdekes, hogy ekkora alapmű és kultuszfilm lett a Zombi 2, hiszen eredetileg egy pénzcsináló iparosmunkának készült, aminek egyszerűen azért lett Zombi 2 a címe, mert nem jutott jobb eszükbe. Zombi 1 tehát nem létezik, Romero Olaszországban Zombi címen bemutatott filmjét tekinthetjük csak előzménynek (valójában a Holtak hajnaláról van szó). Mindezek ellenére sikerült az amerikai élőhalottakon jóval túlmutató alkotást létrehozni. Fulci egyébként egy tehetséges rendezőként számontartott, mindenféle műfajban jártas rendező volt előtte, puszta véltelen sodorta a horror irányába. Én örülök neki, hogy így történt, de ő sajnos emiatt nem kapott túl sok elismerést életében, pedig a szürrealista filmforgatás egyik kivételes alakja volt.  A következőkben részletezni fogom a film történetét, így aki még nem látta, az sürgősen pótolja és csak utána olvasson tovább!

Elolvasom »

I'll see you in my dreams - Álmomban találkozunk

portugál rövid horror, 2003

Mind szeretjük az európai horrort, a Miguel Ángel Vivas rendezésében készült darabra is érdemes rászánnunk 20+4 percet az életünkből. Ez az első és tudomásom szerint eddig egyetlen zombi témájú film, ami Portugáliában született. Egy falucska életébe csöppenünk, ahol Lucio az egyetlen legény, aki az invázió után bevállalja a zombiirtó kisiparosi munkát. Élete színtere a helyi kocsma, az erdő és otthona, de sehol sem lehet nyugta szegénynek.  Az ivóban mestersége miatt kitaszítottnak számít (a megérdemelt hála helyett....), otthon pedig egy ketrecbe zárt, kiéhezett zombi-asszony várja. A magány egy szerelmi háromszögbe sodorja, s végül választania kell imádott feleségének sétáló hullája és az ismeretlen, de hús-vér szerető között. Vajon hősünk hogyan oldja meg ezt a kényes helyzetet? A rendező név választásai Lucio Fulcinak és Sam Raimi  rendezőnek tisztelegnek. (Bár egy jelenetben Lucio szétveri Sam fejét, ez vajon metafora?:)) A hullák feje is leginkább a Fulci-filmek szereplőire emlékeztet, hiszen smink helyett olyan maszkokat használnak, ami jócskán mélyíti a szemüreget. Másik érdekesség, hogy az underground körökben méltán híres, hazánkban is többször koncertet adó Moonspell zenekar készítette a filmzenét. A plusz 4 percben érdemes megnézni a videóklipet is a számukhoz, hiszen tobzódnak abban is a zombik. Pontokban 6/10-et adnék, mert bár vannak szépséghibái, élvezhető és jól eltalált atmoszférájú alkotás.

Hivatalos link: http://www.imdb.com/title/tt0395171/
Moonspell videóklip: http://www.youtube.com/watch?v=V11A5-QA364

 

Filmértékelő 2010

Idén is elérkezett az év vége, és eljött a számvetés ideje, vagyis összegezzük (ahogy tettük azt tavaly és tavalyelőtt is), milyen is volt a zombi-termés az idén. Amikor hozzáfogtam az összefoglaló megírásának, féltem, hogy nem lesz miről írni, mert alig volt idén újdonság, de végül is csak összejött egy szép kis csokor. Hivatalosan nem mindegyik 2010-es film, de amelyik papíron tavalyi, azt csak ebben az évben mutatták be valójában. A pontozás pedig azon alapul, ahogyan én látom a filmeket. Mivel néhány cikket nem én írtam, ezért előfordulhat, hogy ott teljesen más pontszám szerepel. Na akkor csapjunk is bele.

The Walking Dead (1. évad) - 8/10
Vitathatatlanul az év legjobban várt zombi témájú alkotása. A Robert Kirkman képregényén alapuló sorozat mindenképp mérföldkő, és ha sikerül ütős folytatást kreálni a készítőknek, talán még klasszikus is lesz egyszer. Az előzetes várakozásaimat azonban az első évad kicsit alulmúlta, nem azért, mert annyira gyenge lenne, hanem mert olyan magasra állítottam a lécet a sorozat előtt, de így is nagyon tetszett. Mindenképpen úttörőnek nevezném, sőt azt is mondanám, hogy valójában ez az első igazi zombie-sorozat, hiszen a Dead Set esetében csak egy minisorozatról beszélhetünk, a műfaj ott csak annyi pluszt adott, hogy volt idő részletesebben kifejteni olyan dolgokat, ami egy másfél órás filmbe már nem fért volna bele. Ezzel ellentétben a The Walking Dead epizódról epizódra más és más témát boncolgat. Egy év múlva majd az is kiderül, hogy milyen lesz a folytatás...[REC] 2 - 7/10 (Mosiah írása, Livingdead írása)
A fantasztikus első rész után kaptunk egy nagyon jó másodikat is. Nekem nagyon bejött, azonban a túlzottan okkultista, ördögűzős stílus miatt sokaknál kiverte a biztosítékot. Én azonban csak dícsérni tudom, mert előnyére vált, hogy nem ugyan azt kaptuk, mint az első részben. A film ugyan ott játszódik, mégis teljesen más hangulatú, és nem is lett gagyi, ahogy az nagyon sok folytatással megesett már korábban. Ha csak ilyen kaliberű folytatásokat kapnánk minden filmből, azt hiszem nem lehetne okunk panaszra. Elvileg itthon is játszották a mozikban, de valami piszok kevés helyen, ha jól emlékszem.Highschool of the Dead
Zombik és Anime? Érdekes párosítás. Prof William névre hallgató vendégbloggerünknek köszönhetően született egy kis kedvcsináló cikk a 12 részes sorozatról. Én személy szerint nem vagyok járatos a japán animációs filmek világában, de a fanoknak biztosan elnyeri tetszését. Talán egyszer majd én is megnézem. (IMDb szerint 8/10-es)The Crazies - 7/10
Romero 73-as filmjének újrája talán kicsit kilóg a sorból, mert ez esetben nem a hagyományos agyatlan rothadó élőhalottakról beszélhetünk, hanem egy egészen másfajta típusú járványról. Azonban a kialakult káosz tekintetében ez egyáltalán nem mérvadó dolog. A film frankó volt, a kivitelezés minőségében nem érheti kritika. Ha kellett ilyesztgetett is. Nem is ezzel van a baj, hanem azzal, hogy lényegében olyan "már 100-szor láttunk ilyesfajta filmet" típusú. A fordulatok előre láthatók, az egész kissé klisés. De aki úgymond horror-szűzen ülne be egy moziba, biztos leesne tőle az álla. És be kell valljam, néhány jelenet tényleg nagyon jó volt. Hogy is mondják? Badass.Resident Evil - Afterlife - 6/10
Azért lássuk be, ez a Resident Evil sorozat kezd egy kicsit befulladni, de ez a jelenség nem a negyedik résznél kezdődött, hanem már korábban. Hiába vagyok zombi-fan, de az a véleményem, hogy van amit nem kell erőltetni. Minden esetre amíg nyereséget hoz, egészen biztosan folytatják. A negyedik rész egy egyszerű film volt, folytatták ott, ahol abbahagyták a történetet, a vége pedig nyitottabb, mint korábban bármikor. Amolyan átlagos filmet kaptunk, 3D-vel fűszerezve azonban nagyszerű popcorn mozi. Kifejezetten szórakoztató látvány. Nem volt vele semmi gond.La Horde - 5/10
Külön öröm, ha európai film is terítékre kerül oldalunkon, ha jól számolok e felsorolásban rögtön négy is szerepel. A francia La Horde című alkotás összeségében véve nem rossz, nekem olyan egyszernézős mozi. Volt néhány jelenet, amit nagyon állat, ugyanakkor égbekiáltó baromságokkal is találkozhattunk, ilyen például a ki nem ürülő pisztolytár, és az autó tetejére fel mászni nem tudó élőhalott csorda.

Devil's Playground - 5/10
Angol film. Ez a tény a Shaun of the Dead és a 28 Days/Weeks Later óta nem rossz ómen, azonban itt jóval kisebb költségvetésről beszélhetünk. Igazság szerint így utólag belegondolva teljesen közömbös ez a film számomra, sem olyan része nem volt, ami nagyon tetszett, sem olyan, amit meg nagyon rémesnek találtam volna. Nehezemre esne, ha el kellene mesélnem, miről is szólt igazán. Nem hagyott mély nyomot bennem, és azt hiszem ez egy film esetén bizony nagy probléma.

Survival of the Dead - 4/10
Nagyon vártam, nagyon vártam, de aztán borzalmasat csalódtam benne. Én a magam részéről már a Holtak földjét is megbocsáthatatlannak találtam. A Diary of.. után még reménykedtem, mert az tetszett, szerintem friss volt és egyáltalán nem baromság. A legújabb alkotással azonban már végképp elásta magát nálam a mester. Egyfajta erőltetett magyarázkodás jött nekem át belőle, de a legnagyobb hibája, hogy rettentően valószerűtlen jeleneteket tartalmazott. Hiába, van amit a csúcson kellett volna abba hagyni. Úgy 20 évvel ezelőtt!

Zone of the Dead - 3/10
Szép dolog, hogy Kelet-Európában, jelen esetben Szerbiában is foglalkoznak zombi-filmek készítésével. Én azonban úgy vagyok vele, ha egy nagy kupac szar lesz a végeredmény, talán mégsem kellene erőltetni. A film színvonalához képest nagy nevekkel is találkozhatunk a stáblistán, ami kicsit emelt a színvonalon, de összeségében azt mondanám, hogy ez egy unlmas, érdektelen amatőr alkotás lett. A katasztrofális akcentussal előadott angolról meg ne is beszéljünk. A párbeszédek meg olyan, gázak voltak.

2010-ben megjelent filmek az IMDb adatbázisa alapján
(megjegyzés: természetesen nem állíthatjuk, hogy ez az összes 2010-ben megjelent film, valamint, hogy az itt felsorolt filmek mindegyike 2010-ben jelent meg. Szerencsénkre zombi témájú filmből annyi van, mint égen a csillag, és a káosz ami körül öleli őket pedig óriási, ezért borzasztó feladat lenne rendszerezésük, hát még mindegyik megnézése is. Nem beszélve arról, hogy a megjelenés évének meghatározása is sok esetben nehéz feladat, hiszen számtalanszor előfordul, hogy egy-egy film első (zártkörű) bemutatója ill. a moziban történő megjelenés nem ugyan arra az évre esik.)

2001 Maniacs: Field of Screams (2010)
7 Dreams for 7 Nights (2010)
A.D. (2010)
Ada: Zombilerin dügünü (2010)
Attack of the Vegan Zombies! (2010)
Bane (2010)
Biophage (2010)
Bloodrayne: The Third Reich (2010)
Corpse (2010)
Dale of the Dead (2010)
Die-ner (Get It?) (2010)
Don't Call Back (2010)  
Gallowwalker (2010)
Infected (2010)
Kyonyû doragon: Onsen zonbi vs sutorippâ 5 (2010)
L.A. Zombie (2010)
Mad Cow (2010)
Mørke sjeler (2010)
Nihon bundan: Heru doraibâ (2010)
One Last Sunset (2010)
Opstandelsen (2010)
Project Nine (2010)
Resident Evil: Afterlife (2010)
Stag Night of the Dead (2010)
Stiffed (2010)
The Coffin (2010)
The Dark Lurking (2010)
The Dead Can't Dance (2010)
The Dead Matter (2010)
The Dead Undead (2010)
The Gatekeeper (2010)
The Half-Life Horror from Hell or: Irradiated Satan Rocks the World! (2010)
The Harvard Zombie Massacre (2010)
The Night Shift (2010)
The Sickness (2010)
They Walk (2010)
Trasharella in Space (2010)
Zombie Beach (2010)
Zombie Ed (2010)
Zombies Unleashed (2010)
Zompyres: Texas (2010)


La Horde (2009)

Európai zombie-horror, az átlagos fajtából. Amikor először hallottam e filmről, bizony nagyon felkeltette az érdeklődésemet, de le mertem volna fogadni, hogy ebből a francia filmből nem lesz akkora klasszikus, mint a szomszédban forgatott [REC]-ből. Sejtésem beigazolódott, a késztők sajnos nem tudtak olyan filmet csinálni, amely kiemelkedhetne a középmezőnyből. Nem mondom, hogy unatkoztam volna, sőt. Egészen kellemes másfél óra volt, de nem hiszem, hogy valamikor is újra szeretném nézni 'A hordát'. Oké, oké elismerem, sőt tudom, hogy nincs azzal baj ha egy ilyen film nem szól másról, mint agyatlan lövöldözésről. Nem kellenek nagy fordulatok, katartikus drámák, ez a műfaj sajátja, de ez azzal jár, hogy filmünk bizony elmerül a többi, több tucatnyi hasonló film között. A történet egyszerű, mint a faék. A fordulatok a műfajra jellemző sajátságokat mutatják. Vegyél egy halom szereplőt, rángasd őket A pontból B pontba, közben meg aki nem fontos mehet a levesbe. A végére csak az erősebb karakterek maradnak, a többi sejthető.
Ja, hogy mi is a lényeg? Néhány nem éppen tiszta múltú zsaru - akik mellesleg egymással nem tisztázott rokoni kapcsolatban is állnak egymással - egy elhagyatott épületben leszámolásra készül. (Igazából közöttük is van egyfajta belső konfliktus, de az írók hagyták lógni a levegőben az egész szálat, és úgy éreztem csak maszatoltak ezzel a ki-kitől tudja, hogy a csaj kivel hancúrozott témát. Mi van? Zavazos volt az egész. Talán ez lehett volna a drámaiság fokozásának egy kulcsmomentuma, de a ziccer kimaradt.) Szóval a zsaruk megpróbálnak rajtaütni a rosszfiúkon, de persze jól elbarmolják. Szerencséjükre éppen ekkor tör ki a balhé, és a két rivális banda a túlélés érdekében összefogásra kényszerül, majd megpróbálnak kijutni az épületből. Kihagytam volna valamit? Nem. Ennyi a történet.
Ami zavart a filmben, az az agyatlanság, a realisztikusnak nem mondható jelenetek tömegével egyszerűen nem tudtam mit kezdeni. Ugyanakkor a baltás öregember karaktere annyira jót tett a filmnek, hogy néhány agyatlanságot rögtön megbocsátottam cserébe. Kedvenc jelenetem a 'láblevágós' volt :D nagyon jókat derültem.

A 'La Horde' egy kellemes darálós, lőjjünk halomra mindenkit típusú agyatlan film. Kedvencem nem lesz, mert sok benne az égbekiáltó baromság. Igazából véve nem szól semmiről, a főszereplőkkel sem tudok azonosulni, mert csak úgy lógnak a levegőbe, nem látom át indíttatásukat, jellemük kimerül annyiban, hogy mindegyik élni akar. Van néhány (elenyészően csekély) jó momentum, amit a rengeteg idiótaság a mélybe taszít. Átlagos film. Örülök, hogy láthattam. Mégis úgy érzem, ha kimaradt volna az életemből, akkor sem vesztettem volna vele semmit sem.
Ez nálam most 5/10.

The Walking Dead - Pilot

Hát elkezdődött. És megérte rá várni, mert marha jó lett. És hogy mi is ez, igazából nem szeretnék rá kitérni, akit érdekel, itt kicsit többet is megtudhat róla. Na azért mégis összefoglalom röviden dióhéjban. 2003 októberében megjelent Robert Kirkman zseniális képregényének első része a The Walking Dead, ami azóta is töretlen népszerűségnek örvend. A tavalyi év folyamán az amerikai AMC televíziós csatorna úgy döntött, a képregényből televíziós sorozatot készít. A 6 részes első évad első részét tegnap, vagyis 2010 október 31-én, stílusosan Halloweenkor mutatták be. Köszönjük.The Walking DeadÉs hogy milyen is lett? A történetről azt hiszem nem kell elárulnom semmit sem, hiszen egyrészt nem akarok spoilerezni, másrészt pedig akit érdekel, annak ott a képregény, hát ismerkedjen vele. Minden esetre a sztori életképes, már bizonyított. A megvalósítás pedig zseniális lett. Számomra teljesen fura ez a szituáció, hiszen jópár zombi-filmet illetve jónéhány sorozatot láttam már, de így egyben a kettőt még szokni kell. A Dead Set esetében más volt a helyzet, hiszen azt egyben néztem végig, és inkább mozifilm hatása volt a dolognak, de most ugye teljesen más a helyzet. 
Nekünk zombie-fanoknak egészen biztosan elnyeri a tetszésünket, efelől nincs kétségem, de abban már nem vagyok annyira biztos, hogy sikerül e a The Walking Deadnek a túlélés. Vagyis az átlag emberek tetszését mennyire nyeri el, hiszen ahhoz, hogy egy sorozatnak folytatása készüljön, bizony nézettséget kell produkálnia. Éppen erről jelent meg kb egy hónapja egy cikk a ShootForTheHead.com-on. Vajon sikerül?
A zombie filmek néhány kivételtől eltekintve sosem a nagyközönségnek szóltak. Szépen elúsztak a farvizen, de hogy van rájuk igény az nyílvánvaló. A cikk szerint a zombik nem tudják felvenni a versenyt az éppen divatos vámpírokkal szemben, hiszen ott a vámpír a főszereplő, míg kedvencünknél a zombie csak egyfajta töltelék és a fő hangsúly a halandókon, az átlag embereken van, de nekik nincsenek átlagon felüli képességeik. Másfelől viszont szerintem az emberek azonosulni tudnak a túlélőkkel, és a fő konfliktusok úgyis az átlag emberek közt generálódnak majd, a mindenhol jelen lévő élőholtak csak azok katalizátorai lesznek, egyfajta fűszer ebben a fortyogó bűzös kondérban. Én már csak önzőségből is remélem, hogy jópár évadnyi folytatást láthatunk még belőle.The Walking DeadJa és hogy még nem is beszéltem lényegében arról, hogy milyen is volt a bevezető epizód? Én hibát nem találtam benne. Pont olyan, mint amilyennek egy pilot résznek lennie kell. A beetetés elkezdődött, a függőség már kialakulóban. A The Walking Dead egy nagyon jó sorozatnak ígérkezik, csak dícsérni tudom. Pontozni nem pontoznám, hiszen nincs értelme. Egyetlen, és óriási hibája mindössze annyi, hogy a következő részre egy kibaszott hetet kell várni. Zombiebuziknak kötelező darab. Ojjé.

Devil's Playground (2010)

Friss, brit, zombihorror. Ha címszavakban kell, akkor így lehet jellemezni a Devil'S Playground-ot első ránézésre. Első megnézésére pedig azt hiszem egy kellemes csalódás, amire én rámerem mondani, hogy na valahogy így kell ezt csinálni. Nem titkolt kétkedéssel ültem neki a filmnek: megint egy tucatfilm, de hát unalmas délutánokon belefér az ilyen. Ehhez képest pedig jó a sztori, jó a megvalósítás, fel vannak építve a karakterek és egy kerek egész történetet kapunk bele a képünkbe, nem mellesleg ugye zombikkal dúsítva ezt az egész élményt.

Devil's Playground (2010)Nézzük picit a sztorit. Van egy a Kaptár első részéből ismerős (meg azért rengeteg más helyről is) Colin Salmon-ünk, aki esetünkben Peter White néven egy brit cég vezetője. Csoda cégről van ám szó, mert, hogy a piacra dobnak egy új gyógyszert, ami növeli az emberek teljesítőképességét, mind mentálisan, mind fizikálisan. Most őszintén nem ez az, amire pont szükségünk van a stresszes, fárasztó napokon, hogy az esős, borús napokról, amikor mozdulni sincs kedvünk ne is beszéljünk (aztán ugye Angliában ez hatványozottan jellemző:). 30000 azaz harmincezer önkéntes be is próbálja ezt az új készítményt, ám de beüt a ménkű. Egyetlen egy kivétellel minden tesztalany megbetegszik és valamiféle különös tünetet mutatnak. White vezérigazgató úr pedig csak tombol, mert azért ezt még se így képzelte el.
Persze aztán nem is kell sokat várnunk a tesztalanyok ideiglenes feldobják a talpukat, hogy aztán végül is egy ördögi teljesítménynövelés eredményeképpen felkeljenek halálukból. Úgy, hogy szerintem ahogy vesszük a szer mégiscsak működésbe lép. Ahogy aztán az lenni szokott a pánik kitörik, a kedves kísérleti "egérkék" ellepik London városát és indul is nemulass. 
Jó-jó láttunk már ilyet szigetországi filmben, hogy csak a 28 nappal és héttel későbbi filmeket említsem, de mondjuk még a Hulla-ház (Dead Set) sorozat is felrémlik előttem. Ám de nekem mégis csak különösen tetszett, hogy ezúttal egy tulajdonképpen a kísérleti stádium végén lévő gyógyszer okozza a gebaszt és picit eszembe jutott a H1N1 védőoltás körüli hajcihő is. Beoltassuk-e magunkat vagy sem? Mert hát ugye az oltóanyagba chippek vannak elrejtve és a kormány meg fog figyelni bennünket (volt ilyen agymenés is), illetve nem tudhatjuk, hogy jövőre belehalunk-e az egyes hírek szerint nem teljesen tesztelt szúriba. Talán a Devil's Playground készítői egy picit túldramatizálva vizionáltak nekünk egy burkolt jövőképet.
A sztori központjába egyébként egy Cole nevű bérgyilkos áll (Craig Fairbrass), aki elindul, hogy megkeresse az egyetlen túlélőt, egy amolyan jó tettként a korábban elkövetett gyilkosságok miatt. A helyzet pedig az, hogy Cole nem ismer akadályt, habár nem olyan halhatatlan akcióhősősen teszi mindezt, hanem egy emberkeként, aki hirtelen az apokalipszis közepén találja magát. Szerintem rettentő jó karakterről beszélünk.

Devil's Playground (2010)A múltkori filmnél írtam, hogy a sötétséggel való paráztatás szerintem egy picit rosszul sült el, no ennek itt pont a fordítottja igaz. Igazából nem is kapunk vészesen sok sötétben botladozást, viszont a laborban-áramszünet résznél nagyon el lett találva a sötétben időnként felvillanó lámpa. Illetve ez az eltalált dolog szerintem az egész filmre jellemző. Túl nagy fordulatok és váratlan csavarok itt sincsenek, viszont ez esetben valamiért nem volt hiányérzetem. A történet is pörgött, nem volt akadozós, szájbarágós, hanem szórakoztatott és egy igazán apokaliptikus hangulatot varázsolt a képernyőre.
Amit még fontos kiemelni, hogy a filmben, nem csak, hogy futkároznak a zombik, hanem kifejezetten akrobatikus mutatványokra is képesek: tigris bukfenceznek (jó, lehet ez nem akrobatikus, de én mindig csak 4est kaptam rá tesiórán), ugrabugrálnak és hasonlók. Az, hogy ez jó, vagy sem mindenki döntse el maga, engem nem zavart.
Az egyetlen tünetmentes jányka szerepében a svéd születésű MyAnna Buring tűnt fel, aki például a Barlang című filmekben a Sam nevű leányzót alakítja, de a Doomsdayban is ott volt. Egy másik női szereplő Jaime Murray, aki meg a Dexterből volt nekem ismerős, ugyanis a címszereplő bolond, idióta és nem mellesleg idegesítő szeretőjét alakította. Danny Dyer-t is megemlíteném, aki egy viszonylag sokat foglalkoztatott színész, a nálunk játszódó Csapatleépítésből volt ismerős. A Cole-t játszó színész nevét pedig már említettem, ő a Függőjátszmában, meg a Statham-as The Bank Job-ban tűnt fel többek között, de sok film van a neve mellett és öreg róka a szakmában.
A pontozás előtt a rendezőt és forgatókönyvírót említeném még meg. Előbbi Mark McQueen, aki eddig egy dokumentum sorozat rendezését követte el (Ötödik sebesség) és lényegében az első nagyobb munkája volt a Devil's Playground. A forgatókönyv pedig Bart Ruspoli-t dicséri, aki szintén először próbálkozott ilyesmivel nagyban.

Én a 10-ből 8 pontot abszolút megérdemeltnek tartom végig tetszett és az is biztos, hogy újra nézem.

Zone of the Dead (2009)

Egy zombis film, ami a Szerb Kulturális Minisztérium támogatását élvezte. Egy zombis film, ami nyúl innen-onnan, de mondjuk melyik film nem? Egy zombis film, amit szomszédaink csináltak és mindenképpen üde színfolt az amerikai tömeg filmek között. Illetve egy film, ami az of-os szerkezettel ellátott zombi filmek sorába áll. Őszinte leszek ez volt az első szerb horror film amit láttam (mondjuk nincs is túl sok, bár a mai értelemben vett Szerbia sem létezik túl régóta).
Az a helyzet, hogy egy egészen korrekt kis filmet kaptunk. Kezdjük a történettel, a végére meg jól ki lesz fejtve, hogy mi tetszett, meg mitől állt fel a szőr a hátamon (attól, hogy nem epilálom, haha).
Zone of the Dead (2009)A sztori elején egy építkezési területen találnak pár csontvázat, és kiderül, hogy bizony pestissel fertőzött emberekről van szó, ám de valami nagyon nem stimmel velük. Érdekes dolog az is, hogy az egyik munkást megvágja egy csont darab és barátunk nem is húzza utána sokáig. No és szerintetek, aztán mi történik vele? Ahogy mondjátok, felkel.
Itt aztán jön egy időugrás és máris egy állomáson találjuk magunkat, ahova egyszer befut egy vonat, amit a kétbalkezes rendőr és a 3 katona sikeresen kilő és így kiszabadul a gáz (szerintem ez a rész elég gagyi volt). A zöld füst elő hömpölyög, a többit pedig már tudjátok. Ha jól rémlik az Élőholtak visszatérnek című filmben volt valami hasonló jelenet, de lehet csak a zöld füst rémlik onnan.

Közben elkezdik adagolni a szereplőket: az utolsó küldetésére készülő volt CIA ügynököt, aki olyan Danny Gloveres-en nehezített küldetést kap, az első küldetésére készülő ügynök nénit, a rabot akit szállítani kell, bulizós fiatalokat, öreg professzor bácsit, és valami vallási őrültet is. A sok szereplő egyébként jó dolog (kell az alapanyag ugye) de valami mégse stimmelt, talán picit gyorsan ugrálnak az emberek és ezáltal a helyszínek között.

Aztán ez a rossz adagolás jellemző a filmre máshol is. Gondolok itt arra, hogy sokszor olyan érzésem volt, hogy a pörgős részeket visszafogják oda éppen nem indokolt részek bevágásával, belassítva ezáltal a filmet. Pölö megjelennek a zombik, kezdődne az érdekes rész, amire minden zombiebuzi vár, és akkor jön a szobrot merengve néző elnök úr (aki szerintem csak azért került bele a filmbe, hogy a végén elmondhassa, hogy a gazfickókat jól pofon csapdossák ám Szerbiában - mert ugye mégis csak a minisztérium is támogató, szóval szerintem az indíték is meg van). Ez a döcögés egyébként végig jellemző, kivéve a végső attacknál. Persze gondolom itt a feszültség növelése volt a cél, hogy izguljunk és rágjuk a kispárnánk sarkát, viszont nálam ez nem működött, lehet mert nem volt a közelembe kispárna. Szóval ahelyett, hogy izgalomba hozott volna (igen... haha, zombis filmekre izgulok), inkább bosszantott.

A zombik hangját is kiemelném egyébként, ami külön mókás volt, mivel valószínűleg a Jurassic Park dinó hangjaival, illetve a pécsi állatkert oroszlán ketrece előtt felvett oroszlán hangokkal dolgoztak a készítők. Mondjuk ugye általában ilyenek a zombis effektek, de még egy film közben se jutott eszembe, hogy morcos oroszlánokat, vagy trombitáló elefántokat hallok.

Az idegesítő pillanatok számát növelte még annak a rohadt kamerának a rángatása is. Ha zombit mutattak akkor mindig remegett az operatőr keze... és értem én, hogy félelmetes dolog a zombi, én is biztos remegnék, na de kérem. Fel nem bírom fogni, hogy mire jó ez, és sajnos jelenesetben túlontúl rázkódó kameráról beszélhetünk.
Zone of the Dead (2009)A film elején talán a sötétség is túlzásba lett viszve (csak, hogy ápoljam a magyar nyelvet). Persze ugye a sötétség a félelmeinkre épít és hujjujj, meg azért horror film ne verő fényes napsütésben játszódjon, tudom én, de itt én soknak éreztem a sötétet (igen hülyén hangzik ez tudom, de valamiért tényleg zavaró volt). Illetve külön fura volt a "nosza keressük meg a generátort, hogy legyen áram" rész, mivel hogy itt-ott neon lámpák világítottak, hol ott elvileg nem volt áram, persze nem vagyok se villanyszerelő, se műszaki zseni, tehát simán lehet, hogy azok maguktól is elvilágítanak zombi támadás esetén.

De jöjjenek a jó pontok, mert azért akadt az is. Szóval tetszett ez a "pestis valamivel való keveredése okozta a zombivírust" dolog. Ez egy egész jó magyarázat volt, főleg a némely zombi filmben látott hát-csak-úgy-itt-vannak-azt-kész megoldásnál mindenképpen ötletesebb, még ha valószínűleg nem is tartott sokáig kitalálni.
Humoros beszólások is akadtak, amik jókor voltak jó helyen, mondjuk ezek főként egy szereplőtől jöttek, de legalább jöttek.

Aztán talán nem olyan nagy spoiler, hogy a 86-os csernobili eseményeket is belevitték a történetbe, hogy miért is történt az a nukleáris katasztrófa, és az ilyen őrült összeesküvés elmélet kedvelőknek - mint mondjuk én is - szerintem csillan egyet a szemük.

Illetve a jóságok kategóriában említést érdemel az az egy-két apró kikacsintás más zombi filmekre, talán ilyen az elején a gáz elszabadulása (Élőholtak visszatérnek), a beszélgetés mikor ötletelnek, hogy hova menjenek (menjünk egy bevásárló központba javasolja az egyik szereplő), satöbbi. Ezek jó dolgok.

Egyébként talán ide sorolható a főszereplő is Ken Foree. No róla azt kell tudni, hogy az 1979-es Holtak hajnálában főszerepelt, illetve a 2004-es újrában is lehetett látni.
Illetve Kristina Klebe neve is megemlíthető, aki zombi filmben nem, viszont a Halloween 2007-es újrájában ott volt. Vele nincs is semmi baj, bár talán, hogy nagyon sokszor volt ki a dereka, és legszívesebben rászóltam volna, hogy ebből felfázás lesz nagy lány.

Ja igen majd elfelejtettem még valamit.
Nekem egész új és érdekes volt a zombik közötti "hierarchikus" kapcsolat (persze a Holtak földjében is valami hasonló van). Az első áldozatok gyorsabbak voltak, ügyesebbek, mintha gondolkoztak is volna (az egyik például harapott majd menekülni kezdett, hát nem édes?), illetve mintha ezek a zombik főzombiként tevékenykedtek volna, ellenben azokkal, akik harapás útján fertőződöttek meg.
Zone of the Dead (2009)No a végére is értem, a két rendező nevét még megemlíteném, a forgatókönyvírókkal és a sztori kiagyalókkal egyetemben, habár mindannyiuk esetében lényegében első rendezésről, forgatókönyvről és sztoriról beszélünk. A rendezés Milan Konjevic és szintén Milan Todorovic munkája volt, az írói munkát szintén ők ketten végezték, itt azonban kiegészültek a szintén elsőként filmsztorit papírra vető Vukota Brajovic-csal.
Tulajdonképpen én kíváncsian várom, hogy horror irányban lesz-e valamiféle folytatás az urak részéről, akár a szerb határok mögött maradva, akár valahol külföldön próbálkozva.

Na egen, a pontozás pedig legyen mondjuk 5/10, de az erősebbik fajtából és ezt leginkább a nagyon nagyon rángatozó kamera húzta le nálam. Sajnos e'van.

Resident Evil - Afterlife (2010)

Igazából én sosem voltam egy nagy Resident Evil rajongó, mármint abban az értelemben nem, hogy nálam a játék teljes egészében kimaradt, a történettel kizárólag csak a filmeken keresztül találkoztam. Ez lehet előny is, meg talán hátrány is. Előny egyrészt, mert emiatt nem vagyok elfogult a filmekkel szemben, másrészt viszont hátrány, mert nem tudom, hogy mennyire tért el az eredeti történettől, illetve hogy milyen volt az eredeti hangulat. Tehát én a Kaptár negyedik részét kizárólag csak a tekintetből tudom értékelni, hogy mennyire jó vagy éppen rossz film is lett Paul W. S. Anderson újabb filmje.Resident Evil - Afterlife (2010) Az előző három rész folyamán már alaposan megismerhettük Alice (Milla Jovovich) és az Umbrella vállalat közös kálváriáját. Lényegében véve a negyedik, Túlvilág alcímre hallgató epizód is a jó és a gonosz közti harcról szól, gondolom ezzel nem árultam el nagy titkot. A film eleje egyáltalán nem lapos, ugyanis Alice mint egy női Neo (Matrix) gyorsan likvidálja a Tokioi Umbrella bázist, majd következik egy nagy ugrás az időben. Az ezt követő rész kicsit nyugisabb lesz, amazonunk túlélőket keresve végül eljut egy börtönkomplexumba, ahol néhány még élővel együtt egy biztonságosnak hitt hely felé vágyódnak. Már csak azért is, mert az élőholtak elárasztják az épületet, és iszkolni kell. Ahogy haladunk a film vége felé, a jelenetek egyre durvábbak lesznek, majd pedig elérkezik a végső leszámolás ideje, és mikor már azt hisszük, most már tényleg vége a vergődésnek, mindig sikerül újból és újból meglepődnünk egy picit. A vége pedig érdekesen alakul, erősen szólva is folytatásért kiált. Azt kell hogy mondjam sajnos, nem kellene több ebből.Resident Evil - Afterlife (2010) Az előbbi bekezdésben leírtak kissé zavarosak lehetnek, mert csöpögtettem információkat a sztoriról, de mégsem akartam teljesen elspoilerezni az egészet, mert bár van a történetben egy néhány fordulat, de mégis maga a sztori olyan semmilyen. Igazából véve egysíkú. A történet lapos, a párbeszédek kevéssé kimunkáltak, végtelenül egyszerűek. Mélyen szántó gondolatokat senki se várjon a filmtől. Amit viszont várni lehet, az a hentelés. Telis tele van a sztori akcióval, fröcsög az adrenalin a vásznon és néha még meg is ijeszt. Hmm jó cucc. Látványos az egész, és a 3D ehhez a stílushoz bizony igen csak passzol, szép és lenyűgöző akciójeleneteket kapunk. Magán az egész filmen látszik, hogy nem spóroltak semmivel, volt mire költeni a 60 millió dollárt. A legnagyobb hiányossága a filmnek pedig az, hogy nem láthattuk Milla Jovovich-ot 3D-ben meztelenül. Óriási hiba volt ez a készítők részéről. :D
A fenti képen látható baltás IZÉ pedig annyira odabaszott, hogy nagyon (mármint a szó legszorosabb értelmében). A Scofield gyerek feltünése marhára ütős, csak most nincsen rajta annyi tetkó. Meg ami még nagyon tetszett az a film nyitójelenete a sok-sok esernyővel (umbrella). Nagyon találó, és rettentően szép, azt hittem, már egy művészfilmet látok, de aztán megnyugodtam. Minden esetre filmművészeti momentum. ;)Resident Evil - Afterlife (2010) Mint ahogy azt már megszokhattuk, a Resident Evil film-sorozatban a zombik nem igazán kerülnek előtérbe (legalábbis az első részen kívül), csak amolyan háttérszereplők, ami megadja az egész film hangulatát. A film mindig is a VÁLLALAT és a TERMÉK közti harcról szólt. Emiatt egy kis rosszallásom van, de egye fene most még elnézzük. A Túlvilág, mint film csak átlagos, mivel kissé egysíkúnak találtam, szerintem 5/10 4/10-et érne, azonban a 3D-vel fűszerezett Túlvilág, mint filmélmény, egyszerűen remek. Elsőre nagyon tetszett, egy percet sem unatkoztam, de hogy mennyire szürkül majd be a többi rész közé, azt még nem tudni.
Az IMDb-n jelenleg 8,3 ponton áll, ami véleményem szerint egy kicsit túlzás. Mert a Kaptár negyedik része nem lesz igazán maradandó, viszont élvezhető film, főleg 3D-ben. De ezt csak az akciókkal teletűzdelt részeknek köszönheti. 7/10 na jó, 6/10, de csak akkor, ha nem vársz tőle többet, leülsz másfél órára, kizárod a külvilágot és elmélyedsz a Resident Evil álomvilágába.

Mankó a Zombiebuzi értékelési rendszeréhez

Ez bizony egy nem szokványos bejegyzés, hanem valami háttérinfó féle. Elég régóta érlelődött ez a cikk piszkozatként porosodva. Igazából nem is szándékoztam eleinte leközölni, magamnak készítettem egyfajta mankóként, mert bizony amikor el kellett dönteni hogy egy-egy film hány pontot is kapjon, sokszor ellentmondásokba keveredtem saját magammal. Ezért megpróbáltam szavakba önteni, hogy számomra mi is húzódik egy-egy szám mögött. De most megosztom a kedves látogatókkal. Ezt mindeddig csak én alkalmaztam, és nem állítom, hogy ez teljesen egyezik más pontozási rendszerekkel, mindenesetre az én (Mosiah) pontjaim többnyire e szisztéma szerint alakulnak. Nyugodtan lehet hozzáfűzni véleményt, vitázni, értékelni, ha van (ellen)vélemény.

Elolvasom »

High School of the Dead (2010)

A zombik és az általuk elhozott világvége témája eddig főleg csak nyugati civilizációban dívott, amit rengeteg film és sorozat valamit képregény is tanúsított. Mint nagy zombifan örömmel fogadtam ezeket a jól (vagy rosszul) sikerült filmeket, de mint nagy anime (japán animációs film) rajongó sokszor gondolkoztam el rajta hogy vajon a japánok - akik köztudottan oda és vissza vannak az világvégékért – miért nem haraptak már rá erre témára.High School of the Dead (2010)A jég végül 2007-ben tört meg, amikor is egy Daiksuke Sato nevű író valamint társa Sato Shouji nevű mangarajzoló merőben egyedi projectbe kezdtek. A céljuk az volt, hogy a zombis-világvégés életérzést átültessék a japán mangák (képregények) világába. A vállalkozás teljesen újszerű volt. Bár sok japán animében és mangában fordulnak elő valamilyen szinten élőholtak, de még az sosem fordult elő, hogy valaki klasszikus Romerói alaphelyzetet álmodja japán környezetbe annak minden elemével és tulajdonságával együtt. 
A manga mérsékelten lett sikeres japánban, de fordítóknak hála eljutott a zombikra kiéhezett nyugatra is, ahol viszont nagyon hamar óriási rajongó táborra tett szert. Ennek ellenére mindenkit meglepett a 2010 elején felröppenő hír, hogy a mangából egy 12 részes anime-sorozat készül. A július 5-i bemutató után rögtön a nézetségi listák első helyére ugrott a sorozat mind Japánban mind pedig azon kívül.High School of the Dead (2010)Na de miről is szól maga a sorozat?

Hősük Komuro Takashi meglehetősen unja magát. Igaz hogy el tudta lógni a délutáni órákat, de unatkozik hiszen ilyenkor a kutya sem jár a suli tetején és ráadásul még szerelmi bánat is gyötri, valamint még dumálni sincs kivel, mert a telefonvonalak nagyon túlterheltnek  tűnnek ezen a délutánon. Előnyös helyzetéből kifolyóan első kézből láthatja a zombi apokalipszis kezdetét. Arra még éppen van ideje hogy 2 barátját (Reit és Hisashit) – a tanárok nagy megrökönyödésére - kiráncigálja az órákról mielőtt teljesen elszabadulna a pokol. 
Mint a képekből is látható a sorozat nem spórol a vérrel. Nem fukarkodik bemutatni tipikus torokátharapások és élve megevések egész gyűjteményét, miközben az iskola rövid időn belül mészárszékké válik. Mindenki menekül amerre lát, hőseink vezetésével kisebb csapat  szerveződik,  akiknek a fő célja minél előbb kijutni az iskolából és a zombiktól hemzsegő városban megtalálni a családjaikat. 
Az eddig kijött három rész alapján a sorozat a rajzolt mivolta ellenére  tökéletesen követi a zombi apokalipszis receptjét…High School of the Dead (2010)A csapat tipikus túlélőkből ál fel, szóval az elkényeztetett úrilánytól kezdve a fegyvermániás kockán keresztül a harcművész ismerősön át gyerekkori barátig mindenki meg fogja találni maga számítását. Kellemes újdonság hogy hőseink más filmekkel ellentétben már láttak pár zombis filmet, szóval viszonylag rövid idő alatt rájönnek, hogy ezek bizony halottak és harapásuk sem éppen egészséges. 
Külön piros pont, hogy az eddig kijött 3 rész valósággal hemzseg az utalásoktól. Szemfüles nézők felfedezhetnek a Romero filmekre, a Resident Evil játékokra vagy éppen a Shaun of the Dead című filmre mutató apró utalásokat. Az opening kellemesen pörgős az ending pedig egész egyszerűen telitalálat…High School of the Dead (2010)Persze azért vannak hátulütők, ami egy animéket nem ismerő ember számára kissé visszásak lehetnek, de aki valamennyire otthon van témában az nem fog megütközni ezen. Mindent egybevetve az első három rész alapján nagyon ígéretes sorozatnak nézünk elébe és aki meg tud békélni azzal, hogy nem élőszereplős, annak kellemes perceket fog szerezni ez az anime.

Akit érdekel ez a sorozat az a http://www.animeaddicts.hu – oldalon egy gyors regisztráció után magyar felirattal le tudja tölteni.

Ezt a cikket Prof. William írta.

Pontypool (2009)

Véletlenül akadtam rá erre a filmre. Eddig nem is tudtam a létezéséről, de miután megnéztem rájöttem, örülök, hogy rátaláltam. „Hallgass, vagy meghalsz!” Ez sok mindent elárul a tartalomról. A Pontypool egy teljesen eltérő zombie horror (vagy inkább thriller), mint az amúgy megszokott alkotások. Ha valaki tömött zombie sorokat és belezést vár a filmtől, annak nem ajánlom. Pontypool (2009)Másfél óra alatt jó, ha húsz percig szerepelnek benne ezek a zombie tünetektől szenvedő emberek. A film lényege a sejtelmesség. Ettől ilyen sajátos, inkább csak „szóban” jelennek meg a fertőzöttek (nem véletlen az idézőjel, de erről többet majd a spoiler veszélyes részben). Olyan, mint egy könyv, nem látni az eseményeket, csak elképzelni lehet. Oscar gyanús alakítások nincsenek és a költségvetés sem volt nagyobb egy havi Match bevásárlásnál. A fűrészhez hasonlóan egy helyszínes, kevés szereplős és „beszélgetős” filmről van szó. Bár a sztorit unalmasan vezetik -egyeseknek legalábbis ez a véleménye-, én végig izgultam az egészet. Tetszett a furcsa alapötlet, hogy nem hagyományos úton terjed a fertőzés, bár így sokkal ésszerűtlenebbé teszi az egészet. De úgy tartom, hogy nem feltétlenül szükséges minden filmbe logikai magyarázat. Azért film a film, hogy elrugaszkodhasson a valóságtól. A történet egy kanadai kisvárosban, Pontypoolban játszódik a helyi rádió épületében. Főhősünk a kiöregedett rádiós cowboy, Grant Mazzy (Stephen McHattie), aki folyamatosan beszámol a városban történt zavargásokról.
Pontypool (2009) Egy gramm SPOILER: Kiderül, hogy az őrület az angol nyelv használatával terjed, ugyanis egyes szavak fertőzöttek és ezek traumát okoznak az adott illető tudatában, aki ennek hatására bezombul. Furcsa és talán vicces magyarázat, de mindenképpen egyedi. SPOILER vége.

Tehát a történettel a rossz magyarázatoktól eltekintve nincs semmi baj. Viszont a megvalósítást jobban össze lehetett volna hozni, de ezt betudhatjuk a költségvetés átkának is. Engem megfogott, még ha nem is egy nagy eresztés. Megkapja a 7/10-et.

Kaptár - Raktár

Küszöbön a Kaptár negyedik része így azt hiszem pont időben lát napvilágot az első három részről szóló kritikám. Kezdjük is mindjárt az elején. Nem mindenki tudja, hogy a film a Resident Evil című videojáték alapján készült. Na, mármost a játékosok szeretik, ha egy filmadaptáció hű a kedvenc játékukhoz. Ebben az esetben sajnos nem sok közük van egymáshoz. Még a Magyar cím sem egyezik. A történet szerint kapta a címét, és mint kiderült, nem volt jó ötlet, mivel a következő részeknek semmi köze nincs a Kaptárhoz. A fanok lehet, hogy megköveznek, ha ezt olvassák, de nekem bejön a film, talán mert úgy gondolok rá, mint egy alternatív Resident Evil-re. Az első részben még a játék jellegzetes feelingjét is éreztem.Resident Evil (2002)A látványvilág jóra sikeredett a sminkeket nem kapkodták el. A CGI sem rossz ahhoz képest, hogy nem egy Gyűrűk Ura kaliberű filmről van szó. A három rész közül ebben találták el legjobban a zenét, nem véletlen hisz Marilyn Manson is közreműködött benne. Hogy valami negatívumot is felhozzak, itt van a történet. Semmi különös nincs benne, és aki mondanivalót keres a filmben, az csalódni fog, mert a Kaptár az a fajta film, ami inkább csak az akcióra épít. Ha igazságtalan lennék, megkapná a 9.5 pontot, de igazából 7/10-et érdemel az Anderson féle alkotás.Resident Evil: Apocalypse (2004)Két év elteltével eljött a második rész ideje. A trailerek alapján nagyon várós volt és bizakodtam benne, hogy ennek már több köze lesz a játékhoz. Nos, csalódtam, bár sok ötletet felhasználtak belőle, de valami mégis hiányzik a filmből. A rendező váltás meglátszott, mert teljesen más stílusa lett az egésznek, és véleményem szerint ez a film rovására ment. Itt már eleresztettek pár gyenge poént is Mike Epps (L.J.) jóvoltából. Persze tudjuk, hogy itt is a komoly akción van a hangsúly és nem a poénkodáson.
Pozitívumot ebben az esetben alig tudok mondani, esetleg a játékból vett jelenetek (nem minden esetben) hűen leforgatott változatát, vagy a néha jól időzített lassításokat. Negatívumot annál inkább találtam, kezdjük például a szuperharcos főhősnőnkkel. Millának jól állt az ártatlan, védtelen szerep az első részben, itt viszont kezdésnek el is rontanak mindent a karakter átformálásával. Az első részhez képest zenei téren nagyon gyengén teljesítettek semmi hangulatteremtő vagy éppen nyomasztó nincs film zenéjében.  Majd ott a lufi fejű mutánsunk, Nemesis, akit valljunk be nagyon elbasztak, bár ez inkább csak a játékosoknak szúr szemet. És végül, ami nagyon zavaró, hogy kiválasztották az operatőrök gyöngyét. Elképesztő, hogy milyen igénytelenül vették fel némelyik jelenetet. Amikor egy pusztakezes harcnál mindent látni, csak a harcot nem az azért elveszi az ember kedvét. Mindettől eltekintve az osztályzatom 6/10.Resident Evil: Extinction (2007)A harmadik rész három év múlva jelent meg. Ismét egy újabb rendezőt kapott Russel Mulcahy személyében, aki a Hegylakót is rendezte. Talán ez adott egy kis reményt néhány rajongónak, hogy a második gyenge átlaga után, most egy kicsivel előrébb kerülhet a film abban a bizonyos kategória abc-ben. Akik abban bíztak, hogy Mulcahy irányítása alatt jobb filmet kaphatnak majd a kezük közé, azok bizony hatalmasat csalódtak, mert mindenki rongyosra szidta (a befejezést tekintve meg is értem). Meg kell mondanom, az alapötlet nagyon tetszett, hogy konvojba vergődve próbálnak túlélni és utánpótlásokat szerezni. De egy átlagos, mutánsok meg szuper akcióhősök nélküli 28 nappal később szerű zombie filmben ez hatásosabb lenne.
Ebben a részben Milla már nem, hogy tökös szuper harcos, hanem még telekinetikus képességei is vannak, ami már tényleg túlzás egy zombie témával foglalkozó filmben. Ki tudja az Afterlife-ban talán már maga Dr. Manhattan lesz a Watchmenből. Amit még nem vesz be a gyomrom, azok a szuper zombiek (mert hogy azok is kerültek ebbe a már lassan képregényszerű kavalkádba). Erősebbek, fertőzőbbek és már intelligenciájuk is van. Nem ez az első film, amiben okosodnak, de remélem az utolsó, mert zombiehoz nem illik az ész. Ami a zenét illeti, az elmegy a kettőhöz képest legalább javult (egyébként Tyler Bates a zeneszerző (Dawn of the Dead remake, 300, Watchmen, stb.). A Kaptár filmek közel sem tökéletesek (végül is ez relatív), de azért nézhető zombie gyilok-akció. Tőlem 6 pontot kap, de több is lehetne, ha nem lennének az említett mellényúlásai a filmnek. Szóval 6/10.

The Crazies (2010)

A film George A. Romero 1973 - as változatának remake - je. A 2010 - es változat Breck Eisner nevéhez fűződik. A rendező remek színészeket talált a filmhez, többek között : Timothy Olyphant (Hitman, Die Hard 4.0 ...) és Radha Mitchell (Silent Hill , Pitch Black ...)
A The Best Horror Movies véleménye : "Breck Eisner rendező nem hiába készítette el ezt a filmet nagyobb költségvetéssel és a technika négy évtizednyi fejlődésének segítségével; tisztelettel adózik Romero közvetítési tehetsége előtt: az emberiség szatirikus szemlélése fokozatos sokkhatás alatt ,ami fokozódik és mindezt nem a speciális effektekkel, hanem a történetre építette és a karakterek kibontakozásával érte el." Nem egy szokványos zombie filmről van szó, senki ne várjon csoportos emberevő kannibálokat leszakadt végtagokkal rohangálni.
A filmben az emberek intelligens zombiefikálódott gyilkológépekké alakulnak át.

A történet egy nagyon jól megírt alaptörténet szálait követte.A film bemutatja milyen harmonikus csendes kis városka Ogden Marsh. Belecsöppenünk egy éppen zajló baseball meccsbe,amin kint van az egész város ,de egy részegnek hitt férfi (Rory Hamill) egy vadászpuskával félbeszakítja a mérkőzést. A helyi seriff (David Dutton) egy tömeges tragédiát kénytelen egy másikkal megoldani, le kellett lőnie a megtébolyult családos Roryt. Sorra jönnek a megmagyarázhatatlan jelenségek és mindenki tanácstalan. Egy illegálisan vadászó csoport rábukkan egy halott pilótára Ogden Marshtól nem messze egy tóban. Seriff és a csapata megtalálja a repülőgépet ugyanabban a torkolatban. A tó adja az egész város ivóvíz készletét és az első, akihez eljut a víz Rory Hamill, kezdenek a szálak összefonódni. Mielőtt David Dutton nagyobb találgatásokba merülne ellepik a várost a felfegyverkezett katonák. Mindenkit elkülönítenek és karantén alá zárják az egész várost, senki nem juthat ki élve. A feszültség tetőződik és elkezdődik az életért való harc a katonák és a tébolyúltak ellen a maroknyi életben maradottaknak. Amit a repülőgép szállított nem volt más,mint: Trixie egy Rabdovírus prototípusa és útban volt Texasba megsemmisítésre mielőtt lezuhant.
Az alkotás bővelkedik izgalmakban, helyenként zombie filmes hangulatot is kapunk.A film eltér az 1973 - as alkotástól (ne úgy képzeljük el ezt a remake - et, mint a Holtak Napját, hogy egy rakás sz*rt kaptunk az arcunkba másfél órán át) de remekül hozta a színvonalat a kornak megfelelő effektekkel, maszkokkal és jelenetekkel. A végén a cselekmény azt az érzetet táplálta bennem,hogy lesz folytatás.

A film összességében azon kívül,hogy megválaszolatlan kérdéseket hagyott maga után, kicsivel több városi akciót kívánt volna és nem az ekte zombie horror műfajba tartozik, ezeket eltekintve megérdemli a 7/10 - et.

Dead Snow

Április 24 - én esett szó arról, hogy lesz folytatása a Dead Snow - nak és a második rész 3D - ben lesz majd látható.
A Shoot for the Head - en ZombieLord véleménye az új filmről : "Őszintén szólva egy gyenge minőségű 3D keverve zombiekkal, nekem nem jön be."
Szóval Achtung, Achtung! Dead Snow és zombie fanok várható a Dead Snow 2.

De most térjünk rá a Dead Snow elemzésére és kritikájára :
A Rotten Tomatoes honlap véleménye a filmről: "A Dead Snow a rajongók és a Sundance (Filmfesztivál) közönségétől biztató értékelést kapott, valamint azt állítják, hogy ez a norvég horror-komédia lesz a kedvenc műfaja a fanoknak."
Hát olvashattátok, aki szereti a horrorban az abszurdumokat és a poénokat azoknak kötelező film.
A filmben Roy (Stig Frode Henriksen) kijelentette "nincs jó vicc szar,húgy vagy sperma nélkül" és igazából az alkotás rendezője tartotta is magát ehhez.
Nincs hiány vérből, fröcsögésből, humorból, sexből és a többi elhangzott komédia tényezőből. A film eleje nem egy megszokott kezdés,de ez senkit ne tántorítson el. A film soundtrackje számomra bejött. Többek között CC Cowboys - Harry című száma is hallható már a film elején. Ez a szám olyannyira bejött MOSIAH kollégámnak,hogy megjegyezte, már harmadjára hallgatja egymás után.Szóval széles a skála a rock berkein belül maradva. A történetben egy kis brigád elmegy a messzi civilizáción kívül eső rengetegbe : jó nők,piálás és buli. Egyikőjüknek eltűnik a barátnője, akit már az első pillanatokban megesznek és a bátor barátja mentőakcióra indul.


A kincstalálás után számomra vicces volt a sex jelenet a kinti hideg mellékhelységben,mivel Erlend, a Braindead pólós könnyítés után volt kb. fél másodperccel, mikor letámadja egy nagymellű lány,akit a zord fagy sem zavartat a vetkőzésben, a férfi nézők nagy örömére :) A kézmosást az ujj orális izgatásával oldották meg. Derék! Aztán a barátnőjét szó szerint belerángatják a slamasztikába az élőhalottak, azt hinnénk, aki szarba esik szerencsés lesz, hát talán nem mindig.He-He. Innentől kezdve elindul a hajsza.Kiderül,hogy ide menekült egy egész náci század, akik zombiefikálódtak.Tehát igaz a vén hóbortos öreg története. Előkerülnek a Horogkeresztek, fegyverek, sisakok és a zombiek, akik gondolkodnak és pénzre éhesek. A maszkok,hangok,effektek nagyszerűek,eszeveszett zombie darálások vannak. Ebben a filmben láttam először,hogy a zombiet harapják meg birkózás közben.

A film összességében a zombie belén való csimpaszkodáson, a földből kikelő tiszta egyenruhás náci zombiekon kívül és az öngyógyító és sebészeti beavatkozásokat elvégző főhőseinket leszámítva szórakoztató alkotás.
Az én értékelésem 6/10 .

[REC] 2 (2009)

A sokat várt alkotás most végre elérte kicsiny országunkat is. Volt szerencsém eljutni a film premier előtti vetítésére. Az első rész után nagyon vártam a folytatást és az előzetesek is csak növelték bennem az inspirációt a film megtekintéséhez. Megérkeztünk barátnőmmel a moziba, helyet foglaltunk a teremben - popcorn + kóla ahogy kell :) - és vártuk a film kezdetét. Ajánlatos a film első részét is megtekinteni mielőtt belefogunk a második részbe. Igaz a film elején van egy fél perces visszatekintés az első rész végéből,de sok minden zavaros lehet. Nem egy átlagos zombie filmes folytatásról van szó. Nem is húzom tovább az időt, akkor jöjjön a várva-várt film elemzése és kritikája :REC 2 Az effektek korszerűek voltak, rengeteg új ötletet vittek bele. Nem csak egy kamerára összpontosítottak, a kommandósok magánakcióit is figyelemmel követhettük. Párszor megszakad a kapcsolat, lemerül a kamera stb... életszerű. Ebben nincs sok kifogásolni való. A film időben és történetben ugyanott folytatódik ahol az első rész véget ért. Mintha egyben felvették volna a filmet,de hosszú lett ezért másfél - két órás részekre tagolták.
De itt már a várt kommandósok talpig felfegyverkezve kamerával érkeznek meg a helyszínre , fegyvert többször ellenőrizve,hogy ki van e biztosítva, nehogy hiba csússzon az akcióba. Itt jön az első dolog ami kicsit zavart egy ekkora küldetésre, mikor a ház körbe van zárva kommandósokkal (mesterlövészek, minden ablakra ügyelnek és mindenki lövésre készen) és a házba beküldenek 4 kommandóst + 1 civilt, az egyik kommandósnál meg csak a kamera van összesen, kicsit meglepett. Persze a házban minden csupa vér és az első részből minden helyszín ismerős lesz. Ismerős szereplők bukkannak fel a zombie oldalon. Figyeltek az apró részletekre.
De ami továbbra is aggaszt a bent ténykedő kommandósok, olyan mintha velük semmit nem tudattak csak úgy odahívják őket, hogy ti mentek be és akkor alkossatok valamit. A kint lévő kommandósok már arra is rálőnek aki az ablakhoz odalép vagy bármit tesz. Akiket meg beküldenek akciózni lövések helyett birkózni kezdenek a zombiekkal, amit el is vesztenek általában. De ez még semmi. Aki bemegy velük civil kiderül,hogy PAP, kiemelném ezt momentumot, mert "új értelmet" kapott a film és egy modern kori ördögűző filmbe csöppenünk bele. A megharapott és átalakult "zombie" már nem hívnám őket annak, sakkban lehet tartani és megállítani imákkal a jól ismert liturgiákkal (Üdvözlégy,Mi Atyánk...). Gyerek "zombiek" , talán ők okozták a legtöbb izgalmat és félelmet a film alatt.
A történettel magával semmi gond a párbeszédekbe sem lehet belekötni a forgatókönyvvel egészében nincs gond. Remekül kapcsolják egymáshoz az eseményeket, folyamatokat és fordulatokban sem szűkölködött a rendező páros. De hiányoltam néhol egy - egy jól kiosztott fejlövést a kommandósoktól. De a gépfegyverek helyébe került most a Kereszt a megfeszített Jézussal és az imák, hogy a gonosz démont megtalálják a búvóhelyén. A küldetésük egy valamiről illetve egy valakiről szól, addig nem mehetnek haza míg ez az akció nem végződik sikerrel az életük árán is.

A film összességében a káromkodásoktól a keresztény gyalázástól és a nem várt fordulattól eltekintve jó alkotás. Elárulhatom,szerintem nem titok és nem kitalálhatatlan, hogy lesz folytatás, így hát ZOMBIE fanok fel a fejjel lesz még vérengzés és zombifikáció a vásznon. Az én osztályzatom mindent összegezve 7/10.

Survival of the Dead (2009)

Hát erre kár volt ennyi időt várni. Romeronak legújabb alkotásával sikerült az általa az utóbbi időkben alacsonyra állított színvonalat is alulmúlnia. A Survival of the Dead egy  semmitmondó, bugyuta alkotás, mely az átlag mozinéző közönség szemében csak még inkább a mélybe taszítja a zombi-filmek már amúgy is megtépázott hírnevét. Főleg úgy, hogy ezt a katyvaszt épp maga Romero követte el. George, kérlek hagyd abba az ámokfutást, ennek így már nincs értelme.Survival of the DeadA Holtak földje egy több sebből vérző film volt, sokakkal ellentétben azonban a Holtak naplója nekem kifejezetten tetszett, mert merőben más volt, tudott újat mutatni és ha ezt a fonalat Romero tovább szövi, akkor a 2005-ös kisiklását akár még meg is bocsátottam volna neki, azonban erre nem fog sor kerülni. Bár a Mester tesz egy gyenge próbálkozást, hogy legújabb filmjét összekapcsolja az előzővel, azonban ez egyáltalán nem sikerül. A történet néhány katonáról szól, akik kvázi szupercsapatot (A-team) alkotva próbálják menteni a menthetőt. És éppen Ők azok, akik a Diary-ban kirabolják a filmes csapatot. A két film között csupán csak ennyi az összefüggés. Mindeközben egy szigeten két egymással rivalizáló család vívja mindennapos harcát, most éppen a "Mit is kezdjünk a zombikkal?" téma apropóján. Ebbe a helyi rivalizálásba csöppen bele a kis katonai osztag, és a vélhetően "jó" oldalra állva felveszik a harcot az aktuális "rossz" oldallal. A fő konfliktus forrást annak megítélése okozza, hogy mit is kezdjünk az élőhalottakkal. Likvidáljuk őket egytől egyig, vagy próbáljuk megszelidíteni őket, együtt élni velük (lásd Fido). És a film alapvető hibája az, hogy a feldobott kérdésre egyáltalán nem ad választ, hanem nyitott marad a vége. De ennek a folytatásából én személy szerint már nem kérnék.Survival of the DeadA film nem csak abból a szempontból kritizálandó, hogy nem ad tényleges választ, és hiányérzete támadhatna a nézőnek, hanem a történetet tekintve teljesen értelmetlen, és indokolatlan cselekmények követik egymást. Nem tudok azonosulni a főszereplőkkel, mert egyáltalán nincs előttük valódi cél, ami motiválná őket, csak  lebegnek a semmiben. A forgatókönyv szar, mondjuk ki. A párbeszédek szintén üresek. És ami a leginkább bosszant, hogy abszolút nem realisztikusak a cselekmények egy része. Véleményem szerint ha már kreáltunk egy valóságtól távol álló ellenséget, a zombit, akkor legalább minden más tekintetben realisztikusak legyünk, hogy gond nélkül beleélhessük magunkat a történésekbe. Engem személy szerint kifejezetten zavar, ha blődségekkel találkozom egy filmben. Ne nézzék már hülyének a közönséget kérem. Hiszen miről beszélünk, ha a zombikat egy lövéssel fejbelövik, úgy ahogy az elő van írva, de mikor vagy egy tucat ember egymást öli, senki nem talál el senkit. Anyád! A leszbi csaj a bozótban settenkedik, ráersztenek egy egész tárat, de a csajnak semmi baja. Anyád! Kézigránáttól lerepül a faház eleje. Anyád! Az amúgy rendkívül dekoratív milicista hölgy áll a rét közepén, és nem veszi észre, hogy jött két faszi lóval, és hirtelen fogjul ejtik, mert a csajnak csak akkora térlátása van, mint a vászon, mert azon kívül mást Ő sem lát. Anyád! És ami a legdurvább, az a lovagló zombi. Anyád! Ne nézzék már hülyének az embereket. És a trükkökről még egy szót sem ejtettem, telis-tele gagyi digitális vérrel a vászon, azok a nevetséges fröccsenések, felháborítók. Hol vannak ezek ahhoz képest, amiket Savini 1985-ben a Holtak napjában csinált? Tiszta szégyen. Trükkök szempontjából csak a 2008-as Holtak napjához tudnám hasonlítani a Survival of the Dead-et, ami azonban nem egy erény. Érdemes tovább ragoznom a dolgot? Azt hiszem nem, a véleményem magáért beszél, jöjjön az összegzés.Survival of the DeadPontosan nem tudom, hogy mi készteti Romero-t arra, hogy tovább szövögesse zombikkal átszőtt világának ezidáig elvarratlan szálait, de abban biztos vagyok, hogy ez nem válik előnyére. A legújabb Romero film egy értelmetlen folytatás. Az az érzése az embernek, mintha csak muszájból készült volna. Egyáltalán nem eredeti forgatókönyv, unalmas és valószínűtlen események sora. És a rendező belefűzött  kényszeredett poénosra vett jeleneteket is a történetbe, melyek egyáltalán nem oda valók. Erőltetett az egész. A Survival of the Dead nálam csak 4/10-et érdemel.

Dead Set (2008)

Nem vagyok igazán nagy sorozatbuzi, volt idő, mikor követtem sorozatokat, de amikor azt vettem észre, hogy életem jóformán abból áll, hogy hétről hétre várom egy-egy alkotásnak a következő epizódját, akkor besokalltam. Átgondolva az egészet, igazából értelmetlennek találtam tovább sorozatozni, mert csak felesleges időpazarlás volt számomra, nem találtam igazán szórakoztatónak azt, hogy csak húzódik a történet, a végtelenbe, pedig 1,5 órában is el lehetne ugyanazt mesélni. Na szóval csak oda akartam kilyukadni, hogy nem követem a sorozatokat napi szinten, így a Dead Set-ről is csak nem rég hallottam először (valamikor decemberben). Sajnos. Bár a magyar neten született is néhány nagyon jó kritika, de azt kell mondani ez az alkotás sokkal kevesebb figyelmet kapott, mint amekkorát megérdemelne. Ugyanis a Dead Set egy marha jó sorozat. Ja hogy még nem is említettem, hogy egy brit minisorozatról van szó. Zombi és Sorozat?! Két nem igazán összefonódó fogalom, legalább is eddig. De úgy látszik már ezt is meg kell szoknunk, különösen annak fényében, hogy valamikor idén májusban indul a The Walking Dead című rendkívül jól sikerült képregény-sorozat sorozat-adaptációja. Na de mi most  ugye a Dead Set-ről áradozunk...Dead Set (2008) - A BB ház lakói.Tehát egy öt részes szigetországi minisorozatról van szó, melyet először 2008 október 27-28-29-30 és 31-én tűzött műsorára a Brit E4 tévécsatorna. Az első rész a többihez képest eléggé hosszú, hiszen be kell vezetni a nézőt a történetbe, hogy kellőképpen függővé váljon, a maradék 4 epizód pedig olyan 25 perc hosszúra sikeredett, az egész össze-vissza kb 140 perc, szóval nem rövid, de ha rákattan az ember úgyis egyszerre végignézi az egészet. Nincs apelláta. És miről is van szó? Maga az alapkoncepció zseniális, Big Brother Show, őrjöngő tömeg, valami idióta picsát készül kiszavazni a közönség, azonban a kezdetben utcai zavargásnak tűnő  hisztéria eléri a Stúdió környékét is, és végül egy élő adásban közvetített élőhalott járvánnyá tetőződik az igen kellemesen kezdődő este. Mivel a BB ház lakói teljes mértékben izolálva vannak környezetüktől, semmit sem vesznek észre a kinti őrületből, élik tovább nyamvadt életüket. Csak akkor kezdik sejteni, hogy nincs minden rendben, amikor a kevés kinti túlélőként megmaradt kifutólány menedéket keres a házban. A lányt először hülyének nézi az egyébként válogatott hülyékből álló társaság (emlékeztek még a magyar változatokra), de úgyis hamar rájönnek, hogy itt bizony elöntötte a szar a környéket. Kábé ez a fő szál, amibe majd idővel beleszövődik a hősszerelmesnek, a harcos amazonnak a világ legköcsögebb producerének és még megannyi érdekfeszítő esemény történetének fonala. Mondhatni klisés történetvezetés és karakterek kupacából áll az egész mű, hogy egy számomra nem várt, de utólag visszagondolva jellemző fináléval betetőződjön az egész. De mégis az egyszerűség ellenére én minden hibáját megbocsátottam a Dead Set-nek, mert az ezernyi egyéb apróság miatt olyan fantasztikus és életszerű ez az egész. Szeretem.Dead Set (2008) - A producer.És akkor most térjünk ki az apróságokra. Szereplők: csupa csupa irritáló alak, akit leginkább a pokolra kívánunk, így legszívesebben gyorsan mi magunk lőnénk őket fejbe, és kész megkönnyebbülést érzünk, mikor egyik-másikat utoléri valamelyik zombie. Felemelő érzés. Végre. Kivételt képez persze az aranyos főszereplő lány, akit szeretünk, de vajon túléli? Illetve megérdemli, hogy túlélje, hiszen épp most csalta meg barátját. Megérdemli? Vagy nyerje el mindenki a méltó büntetését. Jó kérdés. A tömegből ezen kívül kiragadnék még két szereplőt. Ott van a köcsög producer, aki egy irritáló önfejű állat, egy igazi zsarnok, de néhány esetben kifejezetten szimpatikussá válik, ha még nálánál is nagyobb ökörrel kerül összetűzésbe. A másik említésre méltó szereplő igazi kuriózum. Ő az abszolút MILF kategóriába tartozó Davina McCall, aki (állítólag) a Brit Big Brotherek állandó műsorvezetője, és jelen esetben Önmagát alakítja, mint fő-zombie (lásd az alsó képen). Hatalmas alakítása képzeletbeli Zombie Oscar-díjat érdemelne, ha lenne ilyen (megalapítsuk?).
Kivitelezés: szerintem abszolút hibátlanul kinéző zombie-termékkel van dolgunk, a kor színvonalának teljesen megfelelő trükkök, Shaky Cam technika ezerrel alkalmazva. De ez egyáltalán nem zavar, legalábbis engem nem, tudom egyeseket irritál, de lássuk be ez most divat, majd elfelejtik, vagy nem. És természetesen a zombik Red Bull-on élnek, vagyis szaladgálnak föl-le, már amelyiknek még nem rágták le a lábát. Upsz a tolókocsis zombit majdnem elfelejtettem, hatalmas, úgy néz ki ez kifejezetten szigetországi sajátosság, hiszen a Shaun of...-ban is ellőtték ezt a puskaport az angolok. És az mekkora volt már, mikor a producerre rájött a nagydolog, de sehol egy vécé, szakadtam a röhögéstől. Mindezek ellenére a Dead Set nem paródia, nyugodtan elbírt volna több humort a történet, de nem hiányzott, anélkül is élvezhető volt. Sőt így talán realisztikusabb, és azt hiszem ez is volt az alkotók célja, egy hihető filmet készíteni.Dead Set (2008) - Davina McCall.Őszintén megmondom nem tudom, hogy volt e már a Dead Set előtt is zombie témát boncolgató sorozat. Akár igen, akár nem ez az alkotás minden nemében egyedülálló (talán műfajteremtő is). Zseniális, egyedi alapsztori, egyébként teljesen szokványos történetvezetéssel és szereplőkkel. De ez a film(sorozat) nem akar több lenni annál, mint ami. Megjegyezném, hogy az összképet sajnos rontja, hogy mivel sorozatról van szó, néhány részt túlságosan elnyújtottnak éreztem, de ugyanakkor volt idő olyan jelenetekre is, amelyek egy egész estés filmbe nem fértek volna bele. Ebben a sorozatban nincsenek hősök, csak szerencsétlen hétköznapi halandók, akiknek egy része saját maga keresi Önmaguk megsemmisülésének (Darwin-díj) legegyszerűbb módját. Mások, csak szimplán rosszul járnak. Szóval mit kapunk? 140 perc többnyire izgalmas, de mégis könnyed szórakozást, se többet, se kevesebbet. Még, még több ilyet. Akarom, kell még. More Brain! Brain! Brain! 8/10.