Pontypool (2009)

Véletlenül akadtam rá erre a filmre. Eddig nem is tudtam a létezéséről, de miután megnéztem rájöttem, örülök, hogy rátaláltam. „Hallgass, vagy meghalsz!” Ez sok mindent elárul a tartalomról. A Pontypool egy teljesen eltérő zombie horror (vagy inkább thriller), mint az amúgy megszokott alkotások. Ha valaki tömött zombie sorokat és belezést vár a filmtől, annak nem ajánlom. Másfél óra alatt jó, ha húsz percig szerepelnek benne ezek a zombie tünetektől szenvedő emberek. A film lényege a sejtelmesség. Ettől ilyen sajátos, inkább csak „szóban” jelennek meg a fertőzöttek (nem véletlen az idézőjel, de erről többet majd a spoiler veszélyes részben). Olyan, mint egy könyv, nem látni az eseményeket, csak elképzelni lehet. Oscar gyanús alakítások nincsenek és a költségvetés sem volt nagyobb egy havi Match bevásárlásnál. A fűrészhez hasonlóan egy helyszínes, kevés szereplős és „beszélgetős” filmről van szó. Bár a sztorit unalmasan vezetik -egyeseknek legalábbis ez a véleménye-, én végig izgultam az egészet. Tetszett a furcsa alapötlet, hogy nem hagyományos úton terjed a fertőzés, bár így sokkal ésszerűtlenebbé teszi az egészet. De úgy tartom, hogy nem feltétlenül szükséges minden filmbe logikai magyarázat. Azért film a film, hogy elrugaszkodhasson a valóságtól. A történet egy kanadai kisvárosban, Pontypoolban játszódik a helyi rádió épületében. Főhősünk a kiöregedett rádiós cowboy, Grant Mazzy (Stephen McHattie), aki folyamatosan beszámol a városban történt zavargásokról.
Egy gramm SPOILER: Kiderül, hogy az őrület az angol nyelv használatával terjed, ugyanis egyes szavak fertőzöttek és ezek traumát okoznak az adott illető tudatában, aki ennek hatására bezombul. Furcsa és talán vicces magyarázat, de mindenképpen egyedi. SPOILER vége.

Tehát a történettel a rossz magyarázatoktól eltekintve nincs semmi baj. Viszont a megvalósítást jobban össze lehetett volna hozni, de ezt betudhatjuk a költségvetés átkának is. Engem megfogott, még ha nem is egy nagy eresztés. Megkapja a 7/10-et.