Mankó a Zombiebuzi értékelési rendszeréhez

Ez bizony egy nem szokványos bejegyzés, hanem valami háttérinfó féle. Elég régóta érlelődött ez a cikk piszkozatként porosodva. Igazából nem is szándékoztam eleinte leközölni, magamnak készítettem egyfajta mankóként, mert bizony amikor el kellett dönteni hogy egy-egy film hány pontot is kapjon, sokszor ellentmondásokba keveredtem saját magammal. Ezért megpróbáltam szavakba önteni, hogy számomra mi is húzódik egy-egy szám mögött. De most megosztom a kedves látogatókkal. Ezt mindeddig csak én alkalmaztam, és nem állítom, hogy ez teljesen egyezik más pontozási rendszerekkel, mindenesetre az én (Mosiah) pontjaim többnyire e szisztéma szerint alakulnak. Nyugodtan lehet hozzáfűzni véleményt, vitázni, értékelni, ha van (ellen)vélemény.

Útmutató a Zombiebuzin alkalmazott pontozási rendszerről
E fogódzkodót ugyanannyira az olvasóknak készítettem, mint saját magunknak, ugyanis be kellett látnom, hogy bizony egy film jóságát számszerűen kifejezni bizony eléggé nehézkes, a határvonalak túlontúl elmosódnak. Mi egy általunk összetákolt speciális 10+2-es skálát alkalmazunk, a 10-es skála nagyjából megfelel a legtöbb filmekkel foglalkozó oldal (pl.: IMDb) által használt skálával. Néhol öt fokozatú skálát használnak, de az szerintem nem eléggé árnyalt, és túlságosan elmossa a különbségeket, a %-os értékelést pedig azért nem tartom jónak, mivel ez az egész értékelős játszadozás egy szubjektív dolog, 100-as skálát pedig csak objektíven mérhető adatokból készítenék. Ha egy film átlagértékelését több ezer ember szavazatából állítjuk össze, akkor nyilvánvalóan már érdemes ez utóbbi módszert alkalmazni, de esetünkben erről nincsen szó. A két darab extra kategória pedig az ALAPMŰ és a ZS-KATEGÓRIA névre hallgat. Nos akkor kifejteném részletesebben.

ALAPMŰ - vannak olyan filmek, amelyek óriási hatással voltak a stílus fejlődésére és bizony a maguk korában hozták az elvárható színvonalat, azonban mai szemmel nézve már korántsem nevezhetők tökéletesnek különböző szempontok alapján. Ennek értelmében 10 pontot nem érdemelnek, vagy egyáltalán nincs is szívünk őket egy adott szintre besorolni, de mindezek ellenére kult-filmek, na ezeket nevezzük ALAPMŰveknek. Megtekintésük mindenféleképpen ajánlott.

10/10 - egyedülálló, megkerülhetetlen alkotások. Nehéz ezt kimondani, de valami miatt tökéletesek. És valami folytán ott van még bennük az a picike plusz is, ami megmagyarázhatatlan.

9/10 - minden tekintetben hibátlan korszakalkotó filmek, de csak egyszerűen kiválóak, és mégis hiányzik belőlük az a valami, ami 10 pontossá tenné őket.

8/10 - ez a kategória a megkerülhetetlen filmek kategóriája, ez még mind-mind csupa-csupa jó film, nyilván valóan vannak benne apróbb hiányosságok, de ezt mind elviszi magától a mozi lendülete. Mi nem unatkoztunk rajtuk, és sokadszorra is bejön.

7/10 - ezek a filmek még nagyon jók, de már előfordulnak benne olyan dolgok, ami miatt már hiányérzet támad a nézőben, valahogy nem teljes az egész, és sokadszorra nézve esetleg már kevéssé élvezhetők.

6/10 - ez az egyszerűen jó film kategóriája. Leülsz, megnézed, szórakoztat, magával ragad, de igazából nem lesz a kedvenced, és nem is akarod sokszor újranézni, mert már teljes egészében kitárulkozott előtted, de simán jó volt.

5/10 - ez a marha jó film lehetne kategória, de bizony valamelyik részét jól elszúrták, és az megölte az egészet, és keserű szájízzel konstatálod, hogy de kár érte. Vagy egyszerűen ez csak egy átlagos mozi volt, semmi több.

4/10 - lassan elérkezünk ahhoz a kategóriához, amikor a negatívumok  már felülkerekednek a pozitívumokon. Itt már előfordulhat az az eset hogy a film közben elkezdünk azon agyalni, hogy ez már mekkora egy baromság. Valamilyen tényező itt már hibádzik, például a sztori kissé kusza, vagy a színészek nem hozzák néhol az elvárható színvonalat, úgy összességében nem stimmel az egész.

3/10 - itt bizony már vannak erős problémák, a film több sebből vérzik, például értelmetlen cselekmények sora, erősen klisés történetvezetés, rossz színészi gárda, vagy nevetséges smink, erőltetett szar poénok és még számtalan egyéb tényező. Vagy egyszerűen csak kifulladt, unalmas üresjárat, előfordulhat, hogy már végig sem nézed a filmet. Mert nem éri meg.

2/10 - ez bizony már a legalja kategória, értelmetlen, jellegtelen, klisés, kaptafára gyártott sztori, rossz színészi játék, és még sorolhatnánk. Kínszenvedés végignézni.

1/10 - abszolút elbaszott, megmagyarázhatatlan történet, minden szempontból szar film. Mi megnéztük, de csak azért, hogy leírhassuk véleményünk, hogy te még véletlenül se kövesd el ugyan ezt a hibát. Erősen NEM AJÁNLOTT kategória.

ZS-kategória - hát és akkor elérkeztünk oda, ami talán a legellentmondásosabb dolog az egész értékelési rendszerben. Ezek a filmek ugyanis olyan rendkívül rossz, szánalmas, követhetetlen filmek, hogy már egyszerűen túl rosszak, és bizony már jó  filmekké nemesülnek. Mosolyra fakasztanak és egyszerűen nincs szíved rájuk azt mondani, hogy ez bizony szar volt. Mindennemű orbitális hiba ellenére sugárzik róluk, hogy olyan emberek követték el őket, akik valójában őstehetségek, csupán csak a világ nem érti meg művészetüket, egyszerűen sugárzik a rendezőnek a filmek iránt érzett szeretete, rajongása. E gyöngyszemek kizárólag csak a legnagyobb ínyenceknek ajánlottak. Ugyanis ezek a filmek jelentik a filmművészet origóját.