Filmértékelő 2010

Idén is elérkezett az év vége, és eljött a számvetés ideje, vagyis összegezzük (ahogy tettük azt tavaly és tavalyelőtt is), milyen is volt a zombi-termés az idén. Amikor hozzáfogtam az összefoglaló megírásának, féltem, hogy nem lesz miről írni, mert alig volt idén újdonság, de végül is csak összejött egy szép kis csokor. Hivatalosan nem mindegyik 2010-es film, de amelyik papíron tavalyi, azt csak ebben az évben mutatták be valójában. A pontozás pedig azon alapul, ahogyan én látom a filmeket. Mivel néhány cikket nem én írtam, ezért előfordulhat, hogy ott teljesen más pontszám szerepel. Na akkor csapjunk is bele.

The Walking Dead (1. évad) - 8/10
Vitathatatlanul az év legjobban várt zombi témájú alkotása. A Robert Kirkman képregényén alapuló sorozat mindenképp mérföldkő, és ha sikerül ütős folytatást kreálni a készítőknek, talán még klasszikus is lesz egyszer. Az előzetes várakozásaimat azonban az első évad kicsit alulmúlta, nem azért, mert annyira gyenge lenne, hanem mert olyan magasra állítottam a lécet a sorozat előtt, de így is nagyon tetszett. Mindenképpen úttörőnek nevezném, sőt azt is mondanám, hogy valójában ez az első igazi zombie-sorozat, hiszen a Dead Set esetében csak egy minisorozatról beszélhetünk, a műfaj ott csak annyi pluszt adott, hogy volt idő részletesebben kifejteni olyan dolgokat, ami egy másfél órás filmbe már nem fért volna bele. Ezzel ellentétben a The Walking Dead epizódról epizódra más és más témát boncolgat. Egy év múlva majd az is kiderül, hogy milyen lesz a folytatás...[REC] 2 - 7/10 (Mosiah írása, Livingdead írása)
A fantasztikus első rész után kaptunk egy nagyon jó másodikat is. Nekem nagyon bejött, azonban a túlzottan okkultista, ördögűzős stílus miatt sokaknál kiverte a biztosítékot. Én azonban csak dícsérni tudom, mert előnyére vált, hogy nem ugyan azt kaptuk, mint az első részben. A film ugyan ott játszódik, mégis teljesen más hangulatú, és nem is lett gagyi, ahogy az nagyon sok folytatással megesett már korábban. Ha csak ilyen kaliberű folytatásokat kapnánk minden filmből, azt hiszem nem lehetne okunk panaszra. Elvileg itthon is játszották a mozikban, de valami piszok kevés helyen, ha jól emlékszem.Highschool of the Dead
Zombik és Anime? Érdekes párosítás. Prof William névre hallgató vendégbloggerünknek köszönhetően született egy kis kedvcsináló cikk a 12 részes sorozatról. Én személy szerint nem vagyok járatos a japán animációs filmek világában, de a fanoknak biztosan elnyeri tetszését. Talán egyszer majd én is megnézem. (IMDb szerint 8/10-es)The Crazies - 7/10
Romero 73-as filmjének újrája talán kicsit kilóg a sorból, mert ez esetben nem a hagyományos agyatlan rothadó élőhalottakról beszélhetünk, hanem egy egészen másfajta típusú járványról. Azonban a kialakult káosz tekintetében ez egyáltalán nem mérvadó dolog. A film frankó volt, a kivitelezés minőségében nem érheti kritika. Ha kellett ilyesztgetett is. Nem is ezzel van a baj, hanem azzal, hogy lényegében olyan "már 100-szor láttunk ilyesfajta filmet" típusú. A fordulatok előre láthatók, az egész kissé klisés. De aki úgymond horror-szűzen ülne be egy moziba, biztos leesne tőle az álla. És be kell valljam, néhány jelenet tényleg nagyon jó volt. Hogy is mondják? Badass.Resident Evil - Afterlife - 6/10
Azért lássuk be, ez a Resident Evil sorozat kezd egy kicsit befulladni, de ez a jelenség nem a negyedik résznél kezdődött, hanem már korábban. Hiába vagyok zombi-fan, de az a véleményem, hogy van amit nem kell erőltetni. Minden esetre amíg nyereséget hoz, egészen biztosan folytatják. A negyedik rész egy egyszerű film volt, folytatták ott, ahol abbahagyták a történetet, a vége pedig nyitottabb, mint korábban bármikor. Amolyan átlagos filmet kaptunk, 3D-vel fűszerezve azonban nagyszerű popcorn mozi. Kifejezetten szórakoztató látvány. Nem volt vele semmi gond.La Horde - 5/10
Külön öröm, ha európai film is terítékre kerül oldalunkon, ha jól számolok e felsorolásban rögtön négy is szerepel. A francia La Horde című alkotás összeségében véve nem rossz, nekem olyan egyszernézős mozi. Volt néhány jelenet, amit nagyon állat, ugyanakkor égbekiáltó baromságokkal is találkozhattunk, ilyen például a ki nem ürülő pisztolytár, és az autó tetejére fel mászni nem tudó élőhalott csorda.

Devil's Playground - 5/10
Angol film. Ez a tény a Shaun of the Dead és a 28 Days/Weeks Later óta nem rossz ómen, azonban itt jóval kisebb költségvetésről beszélhetünk. Igazság szerint így utólag belegondolva teljesen közömbös ez a film számomra, sem olyan része nem volt, ami nagyon tetszett, sem olyan, amit meg nagyon rémesnek találtam volna. Nehezemre esne, ha el kellene mesélnem, miről is szólt igazán. Nem hagyott mély nyomot bennem, és azt hiszem ez egy film esetén bizony nagy probléma.

Survival of the Dead - 4/10
Nagyon vártam, nagyon vártam, de aztán borzalmasat csalódtam benne. Én a magam részéről már a Holtak földjét is megbocsáthatatlannak találtam. A Diary of.. után még reménykedtem, mert az tetszett, szerintem friss volt és egyáltalán nem baromság. A legújabb alkotással azonban már végképp elásta magát nálam a mester. Egyfajta erőltetett magyarázkodás jött nekem át belőle, de a legnagyobb hibája, hogy rettentően valószerűtlen jeleneteket tartalmazott. Hiába, van amit a csúcson kellett volna abba hagyni. Úgy 20 évvel ezelőtt!

Zone of the Dead - 3/10
Szép dolog, hogy Kelet-Európában, jelen esetben Szerbiában is foglalkoznak zombi-filmek készítésével. Én azonban úgy vagyok vele, ha egy nagy kupac szar lesz a végeredmény, talán mégsem kellene erőltetni. A film színvonalához képest nagy nevekkel is találkozhatunk a stáblistán, ami kicsit emelt a színvonalon, de összeségében azt mondanám, hogy ez egy unlmas, érdektelen amatőr alkotás lett. A katasztrofális akcentussal előadott angolról meg ne is beszéljünk. A párbeszédek meg olyan, gázak voltak.

2010-ben megjelent filmek az IMDb adatbázisa alapján
(megjegyzés: természetesen nem állíthatjuk, hogy ez az összes 2010-ben megjelent film, valamint, hogy az itt felsorolt filmek mindegyike 2010-ben jelent meg. Szerencsénkre zombi témájú filmből annyi van, mint égen a csillag, és a káosz ami körül öleli őket pedig óriási, ezért borzasztó feladat lenne rendszerezésük, hát még mindegyik megnézése is. Nem beszélve arról, hogy a megjelenés évének meghatározása is sok esetben nehéz feladat, hiszen számtalanszor előfordul, hogy egy-egy film első (zártkörű) bemutatója ill. a moziban történő megjelenés nem ugyan arra az évre esik.)

2001 Maniacs: Field of Screams (2010)
7 Dreams for 7 Nights (2010)
A.D. (2010)
Ada: Zombilerin dügünü (2010)
Attack of the Vegan Zombies! (2010)
Bane (2010)
Biophage (2010)
Bloodrayne: The Third Reich (2010)
Corpse (2010)
Dale of the Dead (2010)
Die-ner (Get It?) (2010)
Don't Call Back (2010)  
Gallowwalker (2010)
Infected (2010)
Kyonyû doragon: Onsen zonbi vs sutorippâ 5 (2010)
L.A. Zombie (2010)
Mad Cow (2010)
Mørke sjeler (2010)
Nihon bundan: Heru doraibâ (2010)
One Last Sunset (2010)
Opstandelsen (2010)
Project Nine (2010)
Resident Evil: Afterlife (2010)
Stag Night of the Dead (2010)
Stiffed (2010)
The Coffin (2010)
The Dark Lurking (2010)
The Dead Can't Dance (2010)
The Dead Matter (2010)
The Dead Undead (2010)
The Gatekeeper (2010)
The Half-Life Horror from Hell or: Irradiated Satan Rocks the World! (2010)
The Harvard Zombie Massacre (2010)
The Night Shift (2010)
The Sickness (2010)
They Walk (2010)
Trasharella in Space (2010)
Zombie Beach (2010)
Zombie Ed (2010)
Zombies Unleashed (2010)
Zompyres: Texas (2010)


Zombie Santa Claus

HO - HO - HO ! Boldog Mikit mindenkinek ! :)
Lassan Karácsony és egy újabb évet hagyunk a hátunk mögött.  A fák már kopárak és hóval fedtek ágaik, az utak csúszósak, a legjobb ilyenkor egy tea és mellé a rum vagy a jagermaister, haverokkal besörözni vagy a barátnővel kalácsot majszolva filmezni.
Én egy kis ajándékkal kedveskednék minden zombie fannak így az ünnepek közeledtével.
Egy kis összeállítást raknék a csizmátokba , hogy ne szűkölködjetek a hideg napokon zombifikációból.

Filmek :

Holtak Hajnala (2004)
Élőhalottak éjszakája (1990)
[REC] 1 - 2
Holtak Földje (2005) **
Resident Evil : Afterlife (2010) **
ZombieLand *
Dead Snow (ezt csak haverokkal kellő mennyiségű alkohol mellett :D)


**Barátnővel is nézhető filmek :D
*Családi Filmek :D



Játékok:

  • Land of The Dead  : Road to Fiddler's Green

  • Left 4 Dead 1.
  • Left 4 Dead 2.


Mindhárommal volt szerencsém játszani, engem megfogott.

Egy kis késő esti szórakozás a kalács mellé :)
Kellemes karácsonyi dalokkal
Ajánlott : Full hangerőn !

http://www.viceland.com/se/v2n2/htdocs/zombiegrinder60000.php

Illetve egy másik kedvenc :

http://www.killthezombies.com/online-zombie-games/play/days-2-die/

The Walking Dead fejlemények

The Walking Dead 1x02Túl vagyunk ugye az első két epizódon, és úgy tűnik sikeres a sorozat.  Az első részt 5,3 millióan látták amerikában, az ismétlésekkel együtt pedig még ennél is többen. Várható volt, hogy a második rész nézettsége már kevesebb lesz, de erre is 4,7 millió amerikai volt kíváncsi, vagyis csak alig 10%-ot esett a sorozat. Mint már korábban írtam, én nem vagyok nagy sorozat-fan, de a hozzáértőbbek azt mondják ezek hihetetlen jó eredmények. És ugyan így vélekednek az AMC kábelcsatornánál is, ugyanis a második epizód eredményeit látva rögvest megrendelték a 13 részes második évadot (Korábban voltak olyan pletykák, hogy ez már a bemutató előtt megtörtént, de azok az információk alaptalannak bizonyultak). Szóval úgy fest, hogy 6+13 résznyi The Walking Dead cucc már biztosan elkészül.

A cikk következő része a hozzá nem értésemről fog szólni, vagyis inkább átadom helyem a hozzáértőbbeknek, cikkajánló rovatunk következik.
Mivel sorozatról van szó, evidens, hogy a sorozatjunkie.hu cikkjeiből szemezgessünk. A pilotról a megjelenés után még human írt egy értékelőt, a második epizód adásba kerülését követően pedig winnie az első két részről egyben. Mindketten dícsérték. Az oldalon viszonylag gyakran esik szó a sorozatról, a legfrisebb infókról itt lehet tájékozódni.
Én itt az oldalon a mélyebb elemzésektől igyekszem távol tartani magam, egyszerűen azért, mert nem értek hozzá, van azonban olyan blogger aki talán igen, legalábbis meggyőzően ír, és mindkét részt már ki is elemezte. A geekz.blog.hu egyik szerzője Freevo így ír a Pilotról illetve a második epizódról. Ha minden igaz minden részről születik majd elemzés. Én biztos elolvasom.

A cikk további részében (az Elolvasom után) kicsit SPOILER-esebb dolgok következnek. Az első évad összefoglalója valamint részlet a harmadik részből. Én nem nézem meg őket, köszi nem kérek belőle, de hátha akad aki igen.

Elolvasom »

The Walking Dead - Pilot

Hát elkezdődött. És megérte rá várni, mert marha jó lett. És hogy mi is ez, igazából nem szeretnék rá kitérni, akit érdekel, itt kicsit többet is megtudhat róla. Na azért mégis összefoglalom röviden dióhéjban. 2003 októberében megjelent Robert Kirkman zseniális képregényének első része a The Walking Dead, ami azóta is töretlen népszerűségnek örvend. A tavalyi év folyamán az amerikai AMC televíziós csatorna úgy döntött, a képregényből televíziós sorozatot készít. A 6 részes első évad első részét tegnap, vagyis 2010 október 31-én, stílusosan Halloweenkor mutatták be. Köszönjük.The Walking DeadÉs hogy milyen is lett? A történetről azt hiszem nem kell elárulnom semmit sem, hiszen egyrészt nem akarok spoilerezni, másrészt pedig akit érdekel, annak ott a képregény, hát ismerkedjen vele. Minden esetre a sztori életképes, már bizonyított. A megvalósítás pedig zseniális lett. Számomra teljesen fura ez a szituáció, hiszen jópár zombi-filmet illetve jónéhány sorozatot láttam már, de így egyben a kettőt még szokni kell. A Dead Set esetében más volt a helyzet, hiszen azt egyben néztem végig, és inkább mozifilm hatása volt a dolognak, de most ugye teljesen más a helyzet. 
Nekünk zombie-fanoknak egészen biztosan elnyeri a tetszésünket, efelől nincs kétségem, de abban már nem vagyok annyira biztos, hogy sikerül e a The Walking Deadnek a túlélés. Vagyis az átlag emberek tetszését mennyire nyeri el, hiszen ahhoz, hogy egy sorozatnak folytatása készüljön, bizony nézettséget kell produkálnia. Éppen erről jelent meg kb egy hónapja egy cikk a ShootForTheHead.com-on. Vajon sikerül?
A zombie filmek néhány kivételtől eltekintve sosem a nagyközönségnek szóltak. Szépen elúsztak a farvizen, de hogy van rájuk igény az nyílvánvaló. A cikk szerint a zombik nem tudják felvenni a versenyt az éppen divatos vámpírokkal szemben, hiszen ott a vámpír a főszereplő, míg kedvencünknél a zombie csak egyfajta töltelék és a fő hangsúly a halandókon, az átlag embereken van, de nekik nincsenek átlagon felüli képességeik. Másfelől viszont szerintem az emberek azonosulni tudnak a túlélőkkel, és a fő konfliktusok úgyis az átlag emberek közt generálódnak majd, a mindenhol jelen lévő élőholtak csak azok katalizátorai lesznek, egyfajta fűszer ebben a fortyogó bűzös kondérban. Én már csak önzőségből is remélem, hogy jópár évadnyi folytatást láthatunk még belőle.The Walking DeadJa és hogy még nem is beszéltem lényegében arról, hogy milyen is volt a bevezető epizód? Én hibát nem találtam benne. Pont olyan, mint amilyennek egy pilot résznek lennie kell. A beetetés elkezdődött, a függőség már kialakulóban. A The Walking Dead egy nagyon jó sorozatnak ígérkezik, csak dícsérni tudom. Pontozni nem pontoznám, hiszen nincs értelme. Egyetlen, és óriási hibája mindössze annyi, hogy a következő részre egy kibaszott hetet kell várni. Zombiebuziknak kötelező darab. Ojjé.

Devil's Playground (2010)

Friss, brit, zombihorror. Ha címszavakban kell, akkor így lehet jellemezni a Devil'S Playground-ot első ránézésre. Első megnézésére pedig azt hiszem egy kellemes csalódás, amire én rámerem mondani, hogy na valahogy így kell ezt csinálni. Nem titkolt kétkedéssel ültem neki a filmnek: megint egy tucatfilm, de hát unalmas délutánokon belefér az ilyen. Ehhez képest pedig jó a sztori, jó a megvalósítás, fel vannak építve a karakterek és egy kerek egész történetet kapunk bele a képünkbe, nem mellesleg ugye zombikkal dúsítva ezt az egész élményt.

Devil's Playground (2010)Nézzük picit a sztorit. Van egy a Kaptár első részéből ismerős (meg azért rengeteg más helyről is) Colin Salmon-ünk, aki esetünkben Peter White néven egy brit cég vezetője. Csoda cégről van ám szó, mert, hogy a piacra dobnak egy új gyógyszert, ami növeli az emberek teljesítőképességét, mind mentálisan, mind fizikálisan. Most őszintén nem ez az, amire pont szükségünk van a stresszes, fárasztó napokon, hogy az esős, borús napokról, amikor mozdulni sincs kedvünk ne is beszéljünk (aztán ugye Angliában ez hatványozottan jellemző:). 30000 azaz harmincezer önkéntes be is próbálja ezt az új készítményt, ám de beüt a ménkű. Egyetlen egy kivétellel minden tesztalany megbetegszik és valamiféle különös tünetet mutatnak. White vezérigazgató úr pedig csak tombol, mert azért ezt még se így képzelte el.
Persze aztán nem is kell sokat várnunk a tesztalanyok ideiglenes feldobják a talpukat, hogy aztán végül is egy ördögi teljesítménynövelés eredményeképpen felkeljenek halálukból. Úgy, hogy szerintem ahogy vesszük a szer mégiscsak működésbe lép. Ahogy aztán az lenni szokott a pánik kitörik, a kedves kísérleti "egérkék" ellepik London városát és indul is nemulass. 
Jó-jó láttunk már ilyet szigetországi filmben, hogy csak a 28 nappal és héttel későbbi filmeket említsem, de mondjuk még a Hulla-ház (Dead Set) sorozat is felrémlik előttem. Ám de nekem mégis csak különösen tetszett, hogy ezúttal egy tulajdonképpen a kísérleti stádium végén lévő gyógyszer okozza a gebaszt és picit eszembe jutott a H1N1 védőoltás körüli hajcihő is. Beoltassuk-e magunkat vagy sem? Mert hát ugye az oltóanyagba chippek vannak elrejtve és a kormány meg fog figyelni bennünket (volt ilyen agymenés is), illetve nem tudhatjuk, hogy jövőre belehalunk-e az egyes hírek szerint nem teljesen tesztelt szúriba. Talán a Devil's Playground készítői egy picit túldramatizálva vizionáltak nekünk egy burkolt jövőképet.
A sztori központjába egyébként egy Cole nevű bérgyilkos áll (Craig Fairbrass), aki elindul, hogy megkeresse az egyetlen túlélőt, egy amolyan jó tettként a korábban elkövetett gyilkosságok miatt. A helyzet pedig az, hogy Cole nem ismer akadályt, habár nem olyan halhatatlan akcióhősősen teszi mindezt, hanem egy emberkeként, aki hirtelen az apokalipszis közepén találja magát. Szerintem rettentő jó karakterről beszélünk.

Devil's Playground (2010)A múltkori filmnél írtam, hogy a sötétséggel való paráztatás szerintem egy picit rosszul sült el, no ennek itt pont a fordítottja igaz. Igazából nem is kapunk vészesen sok sötétben botladozást, viszont a laborban-áramszünet résznél nagyon el lett találva a sötétben időnként felvillanó lámpa. Illetve ez az eltalált dolog szerintem az egész filmre jellemző. Túl nagy fordulatok és váratlan csavarok itt sincsenek, viszont ez esetben valamiért nem volt hiányérzetem. A történet is pörgött, nem volt akadozós, szájbarágós, hanem szórakoztatott és egy igazán apokaliptikus hangulatot varázsolt a képernyőre.
Amit még fontos kiemelni, hogy a filmben, nem csak, hogy futkároznak a zombik, hanem kifejezetten akrobatikus mutatványokra is képesek: tigris bukfenceznek (jó, lehet ez nem akrobatikus, de én mindig csak 4est kaptam rá tesiórán), ugrabugrálnak és hasonlók. Az, hogy ez jó, vagy sem mindenki döntse el maga, engem nem zavart.
Az egyetlen tünetmentes jányka szerepében a svéd születésű MyAnna Buring tűnt fel, aki például a Barlang című filmekben a Sam nevű leányzót alakítja, de a Doomsdayban is ott volt. Egy másik női szereplő Jaime Murray, aki meg a Dexterből volt nekem ismerős, ugyanis a címszereplő bolond, idióta és nem mellesleg idegesítő szeretőjét alakította. Danny Dyer-t is megemlíteném, aki egy viszonylag sokat foglalkoztatott színész, a nálunk játszódó Csapatleépítésből volt ismerős. A Cole-t játszó színész nevét pedig már említettem, ő a Függőjátszmában, meg a Statham-as The Bank Job-ban tűnt fel többek között, de sok film van a neve mellett és öreg róka a szakmában.
A pontozás előtt a rendezőt és forgatókönyvírót említeném még meg. Előbbi Mark McQueen, aki eddig egy dokumentum sorozat rendezését követte el (Ötödik sebesség) és lényegében az első nagyobb munkája volt a Devil's Playground. A forgatókönyv pedig Bart Ruspoli-t dicséri, aki szintén először próbálkozott ilyesmivel nagyban.

Én a 10-ből 8 pontot abszolút megérdemeltnek tartom végig tetszett és az is biztos, hogy újra nézem.

A Chance in Hell Trailer

1944 telén amerikai katonák egy náci bázisra bukkannak, ahol a tudósok zombik kreálásával múlatták az időt. A többi sejthető. Érdekesség képpen megemlítendő, hogy a rendező Tony Wash Tom Savini pensilvaniai Special FX Schooljának hallgatója volt.

Kiszivárgott The Walking Dead pilot

The Walking DeadNéhány napja felkerült a netre a The Walking Dead pilot epizódja. Ugye ezt majd csak jövő hét vasárnap tűzi képernyőre az amerikai AMC csatorna. A netre felkerült verzió állítólag kevésbé jó minőségű, én azt hiszem ezt most kihagyom. Egy hetet még simán kibírok. Azonban néhány cikk már meg is jelent a magyar blogoszférában az idei év slágeréről, akit érdekel, az a comment:com-on vagy a GeekBlog-on informálódhat, de vigyázat valószínűleg SPOILEResek az írások. Én köszönöm szépen nem olvasom el egyiket sem, amíg nem láttam a cuccot. Aki meg kíváncsi, annak szíve joga. Minden esetre annyi leszűrődött, hogy mindenki marhára dícséri. Egyre jobban várjuk.

TWD bemutató 120 országban?

The Walking DeadAzt írják a comment.com-on, hogy az amerikai bemutatót követően rögtön bemutatják még 120 országban is a The Walking Dead-et. Vajon hozzánk is eljut???? Valakinek valami egyéb infója a hírről??? Ja, ha bővebben érdekel, olvasd el a cikket ott (katt a linkre).

Így készült a The Walking Dead

Na tovább hájpoljuk a sorozatot, és az elkövetkezendő 2 hétben igyekszünk bepótolni, amit az utóbbi hetekben nem írtunk meg, adtunk közre. A tengeren túliaknak már csak 13-at kell aludniuk, és már nézhetik is. A mai napra egy werkfilm jutott, amit az AMC csatorna jelentetett meg. Ha unjátok a The Walking Dead-et, szóljatok, bár valószínűleg a következő hetek másról már nemigen fognak szólni, hiszen ez az idei év legjobban várt zombie attrakciója. (A werkfilm 2 részletben, a YouTube-on csak így található)

The Walking Dead: A biciklis zombie

Egy kis film, arról, hogy hogyan készült a The Walking Dead című sorozatban a képregény első részéből jól ismert biciklis zombie sminkje. Ugye, aki olvasta a képregényt, vagy találkozott már vele, annak biztos rémlik, miről is van szó.

The Walking Dead alternatív főcím

Daniel Kanemoto készített egy fiktív főcímet az október 31-én induló várva várt sorozathoz. Persze nyilván nem ez lesz az eredeti, de rohadt jó lett.

Resident Evil - Afterlife (2010)

Igazából én sosem voltam egy nagy Resident Evil rajongó, mármint abban az értelemben nem, hogy nálam a játék teljes egészében kimaradt, a történettel kizárólag csak a filmeken keresztül találkoztam. Ez lehet előny is, meg talán hátrány is. Előny egyrészt, mert emiatt nem vagyok elfogult a filmekkel szemben, másrészt viszont hátrány, mert nem tudom, hogy mennyire tért el az eredeti történettől, illetve hogy milyen volt az eredeti hangulat. Tehát én a Kaptár negyedik részét kizárólag csak a tekintetből tudom értékelni, hogy mennyire jó vagy éppen rossz film is lett Paul W. S. Anderson újabb filmje.Resident Evil - Afterlife (2010) Az előző három rész folyamán már alaposan megismerhettük Alice (Milla Jovovich) és az Umbrella vállalat közös kálváriáját. Lényegében véve a negyedik, Túlvilág alcímre hallgató epizód is a jó és a gonosz közti harcról szól, gondolom ezzel nem árultam el nagy titkot. A film eleje egyáltalán nem lapos, ugyanis Alice mint egy női Neo (Matrix) gyorsan likvidálja a Tokioi Umbrella bázist, majd következik egy nagy ugrás az időben. Az ezt követő rész kicsit nyugisabb lesz, amazonunk túlélőket keresve végül eljut egy börtönkomplexumba, ahol néhány még élővel együtt egy biztonságosnak hitt hely felé vágyódnak. Már csak azért is, mert az élőholtak elárasztják az épületet, és iszkolni kell. Ahogy haladunk a film vége felé, a jelenetek egyre durvábbak lesznek, majd pedig elérkezik a végső leszámolás ideje, és mikor már azt hisszük, most már tényleg vége a vergődésnek, mindig sikerül újból és újból meglepődnünk egy picit. A vége pedig érdekesen alakul, erősen szólva is folytatásért kiált. Azt kell hogy mondjam sajnos, nem kellene több ebből.Resident Evil - Afterlife (2010) Az előbbi bekezdésben leírtak kissé zavarosak lehetnek, mert csöpögtettem információkat a sztoriról, de mégsem akartam teljesen elspoilerezni az egészet, mert bár van a történetben egy néhány fordulat, de mégis maga a sztori olyan semmilyen. Igazából véve egysíkú. A történet lapos, a párbeszédek kevéssé kimunkáltak, végtelenül egyszerűek. Mélyen szántó gondolatokat senki se várjon a filmtől. Amit viszont várni lehet, az a hentelés. Telis tele van a sztori akcióval, fröcsög az adrenalin a vásznon és néha még meg is ijeszt. Hmm jó cucc. Látványos az egész, és a 3D ehhez a stílushoz bizony igen csak passzol, szép és lenyűgöző akciójeleneteket kapunk. Magán az egész filmen látszik, hogy nem spóroltak semmivel, volt mire költeni a 60 millió dollárt. A legnagyobb hiányossága a filmnek pedig az, hogy nem láthattuk Milla Jovovich-ot 3D-ben meztelenül. Óriási hiba volt ez a készítők részéről. :D
A fenti képen látható baltás IZÉ pedig annyira odabaszott, hogy nagyon (mármint a szó legszorosabb értelmében). A Scofield gyerek feltünése marhára ütős, csak most nincsen rajta annyi tetkó. Meg ami még nagyon tetszett az a film nyitójelenete a sok-sok esernyővel (umbrella). Nagyon találó, és rettentően szép, azt hittem, már egy művészfilmet látok, de aztán megnyugodtam. Minden esetre filmművészeti momentum. ;)Resident Evil - Afterlife (2010) Mint ahogy azt már megszokhattuk, a Resident Evil film-sorozatban a zombik nem igazán kerülnek előtérbe (legalábbis az első részen kívül), csak amolyan háttérszereplők, ami megadja az egész film hangulatát. A film mindig is a VÁLLALAT és a TERMÉK közti harcról szólt. Emiatt egy kis rosszallásom van, de egye fene most még elnézzük. A Túlvilág, mint film csak átlagos, mivel kissé egysíkúnak találtam, szerintem 5/10 4/10-et érne, azonban a 3D-vel fűszerezett Túlvilág, mint filmélmény, egyszerűen remek. Elsőre nagyon tetszett, egy percet sem unatkoztam, de hogy mennyire szürkül majd be a többi rész közé, azt még nem tudni.
Az IMDb-n jelenleg 8,3 ponton áll, ami véleményem szerint egy kicsit túlzás. Mert a Kaptár negyedik része nem lesz igazán maradandó, viszont élvezhető film, főleg 3D-ben. De ezt csak az akciókkal teletűzdelt részeknek köszönheti. 7/10 na jó, 6/10, de csak akkor, ha nem vársz tőle többet, leülsz másfél órára, kizárod a külvilágot és elmélyedsz a Resident Evil álomvilágába.

Rakkautta and Anarkiaa 2010

Igazából ez nem egy film trailere, hanem az idei, 23. Helsinki Nemzetközi Film Fesztivál trailere. Vagyis ha jól tudom, a Fesztivált reklámozza. Még a zombie invázió közepette is a mozi a legtutibb hely :). Mindenesetre szerintem baromi jó lett.

Eaters Trailer

Uwe Boll ismét támad, ezúttal producerként. Aki még nem hallott a német zseniről, ne búslakodjon, nem maradt le semmiről. A filről bővebben a Geekz.blog.hu-n olvashattok, vagy a film honlapján.

Resident Evil - Afterlife 3D mától a mozikban

Tökre állat, hogy a világpremierrel egyidőben A kaptár negyedik része NÁLUNK IS a mozikba került, mint ahogyan azt már mindenki tudja, 3D-ben élvezhetjük a filmet, mely a magyar keresztségben a Túlvilág alcímet kapta. Legutoljára idehaza a [REC] 2 volt látható a mozikban, még tavasszal. Menjetek, nézzétek, remélem nekem is sikerül eljutnom egy moziba, ha igen, lesz is belőle kritika. Addig is itt van néhány TV spot ízelítőként. Ha meg valaki már látta is, az ne felejtse el megosztani velünk élményeit. :)

Walking Dead - Október 31-én

Ugye ti is várjátok már?

Ha valaki nem lenne képben, annak csak annyit, hogy Robert Kirkman nagyszerű képregényének televíziós adaptálásáról van szó. A sorozat első része Október 31-én kerül a képernyőkre, mintegy felvezetésként, 90 perces műsoridővel. Juppí.

High School of the Dead (2010)

A zombik és az általuk elhozott világvége témája eddig főleg csak nyugati civilizációban dívott, amit rengeteg film és sorozat valamit képregény is tanúsított. Mint nagy zombifan örömmel fogadtam ezeket a jól (vagy rosszul) sikerült filmeket, de mint nagy anime (japán animációs film) rajongó sokszor gondolkoztam el rajta hogy vajon a japánok - akik köztudottan oda és vissza vannak az világvégékért – miért nem haraptak már rá erre témára.High School of the Dead (2010)A jég végül 2007-ben tört meg, amikor is egy Daiksuke Sato nevű író valamint társa Sato Shouji nevű mangarajzoló merőben egyedi projectbe kezdtek. A céljuk az volt, hogy a zombis-világvégés életérzést átültessék a japán mangák (képregények) világába. A vállalkozás teljesen újszerű volt. Bár sok japán animében és mangában fordulnak elő valamilyen szinten élőholtak, de még az sosem fordult elő, hogy valaki klasszikus Romerói alaphelyzetet álmodja japán környezetbe annak minden elemével és tulajdonságával együtt. 
A manga mérsékelten lett sikeres japánban, de fordítóknak hála eljutott a zombikra kiéhezett nyugatra is, ahol viszont nagyon hamar óriási rajongó táborra tett szert. Ennek ellenére mindenkit meglepett a 2010 elején felröppenő hír, hogy a mangából egy 12 részes anime-sorozat készül. A július 5-i bemutató után rögtön a nézetségi listák első helyére ugrott a sorozat mind Japánban mind pedig azon kívül.High School of the Dead (2010)Na de miről is szól maga a sorozat?

Hősük Komuro Takashi meglehetősen unja magát. Igaz hogy el tudta lógni a délutáni órákat, de unatkozik hiszen ilyenkor a kutya sem jár a suli tetején és ráadásul még szerelmi bánat is gyötri, valamint még dumálni sincs kivel, mert a telefonvonalak nagyon túlterheltnek  tűnnek ezen a délutánon. Előnyös helyzetéből kifolyóan első kézből láthatja a zombi apokalipszis kezdetét. Arra még éppen van ideje hogy 2 barátját (Reit és Hisashit) – a tanárok nagy megrökönyödésére - kiráncigálja az órákról mielőtt teljesen elszabadulna a pokol. 
Mint a képekből is látható a sorozat nem spórol a vérrel. Nem fukarkodik bemutatni tipikus torokátharapások és élve megevések egész gyűjteményét, miközben az iskola rövid időn belül mészárszékké válik. Mindenki menekül amerre lát, hőseink vezetésével kisebb csapat  szerveződik,  akiknek a fő célja minél előbb kijutni az iskolából és a zombiktól hemzsegő városban megtalálni a családjaikat. 
Az eddig kijött három rész alapján a sorozat a rajzolt mivolta ellenére  tökéletesen követi a zombi apokalipszis receptjét…High School of the Dead (2010)A csapat tipikus túlélőkből ál fel, szóval az elkényeztetett úrilánytól kezdve a fegyvermániás kockán keresztül a harcművész ismerősön át gyerekkori barátig mindenki meg fogja találni maga számítását. Kellemes újdonság hogy hőseink más filmekkel ellentétben már láttak pár zombis filmet, szóval viszonylag rövid idő alatt rájönnek, hogy ezek bizony halottak és harapásuk sem éppen egészséges. 
Külön piros pont, hogy az eddig kijött 3 rész valósággal hemzseg az utalásoktól. Szemfüles nézők felfedezhetnek a Romero filmekre, a Resident Evil játékokra vagy éppen a Shaun of the Dead című filmre mutató apró utalásokat. Az opening kellemesen pörgős az ending pedig egész egyszerűen telitalálat…High School of the Dead (2010)Persze azért vannak hátulütők, ami egy animéket nem ismerő ember számára kissé visszásak lehetnek, de aki valamennyire otthon van témában az nem fog megütközni ezen. Mindent egybevetve az első három rész alapján nagyon ígéretes sorozatnak nézünk elébe és aki meg tud békélni azzal, hogy nem élőszereplős, annak kellemes perceket fog szerezni ez az anime.

Akit érdekel ez a sorozat az a http://www.animeaddicts.hu – oldalon egy gyors regisztráció után magyar felirattal le tudja tölteni.

Ezt a cikket Prof. William írta.

Aaah! Zombies!! Trailer

Basszus ez mekkora atom zombi-komédiának ígérkezik? Marhára tetszik. Abszolút várós idiótaság. Király!

The Crazies (2010)

A film George A. Romero 1973 - as változatának remake - je. A 2010 - es változat Breck Eisner nevéhez fűződik. A rendező remek színészeket talált a filmhez, többek között : Timothy Olyphant (Hitman, Die Hard 4.0 ...) és Radha Mitchell (Silent Hill , Pitch Black ...)
A The Best Horror Movies véleménye : "Breck Eisner rendező nem hiába készítette el ezt a filmet nagyobb költségvetéssel és a technika négy évtizednyi fejlődésének segítségével; tisztelettel adózik Romero közvetítési tehetsége előtt: az emberiség szatirikus szemlélése fokozatos sokkhatás alatt ,ami fokozódik és mindezt nem a speciális effektekkel, hanem a történetre építette és a karakterek kibontakozásával érte el." Nem egy szokványos zombie filmről van szó, senki ne várjon csoportos emberevő kannibálokat leszakadt végtagokkal rohangálni.
A filmben az emberek intelligens zombiefikálódott gyilkológépekké alakulnak át.

A történet egy nagyon jól megírt alaptörténet szálait követte.A film bemutatja milyen harmonikus csendes kis városka Ogden Marsh. Belecsöppenünk egy éppen zajló baseball meccsbe,amin kint van az egész város ,de egy részegnek hitt férfi (Rory Hamill) egy vadászpuskával félbeszakítja a mérkőzést. A helyi seriff (David Dutton) egy tömeges tragédiát kénytelen egy másikkal megoldani, le kellett lőnie a megtébolyult családos Roryt. Sorra jönnek a megmagyarázhatatlan jelenségek és mindenki tanácstalan. Egy illegálisan vadászó csoport rábukkan egy halott pilótára Ogden Marshtól nem messze egy tóban. Seriff és a csapata megtalálja a repülőgépet ugyanabban a torkolatban. A tó adja az egész város ivóvíz készletét és az első, akihez eljut a víz Rory Hamill, kezdenek a szálak összefonódni. Mielőtt David Dutton nagyobb találgatásokba merülne ellepik a várost a felfegyverkezett katonák. Mindenkit elkülönítenek és karantén alá zárják az egész várost, senki nem juthat ki élve. A feszültség tetőződik és elkezdődik az életért való harc a katonák és a tébolyúltak ellen a maroknyi életben maradottaknak. Amit a repülőgép szállított nem volt más,mint: Trixie egy Rabdovírus prototípusa és útban volt Texasba megsemmisítésre mielőtt lezuhant.
Az alkotás bővelkedik izgalmakban, helyenként zombie filmes hangulatot is kapunk.A film eltér az 1973 - as alkotástól (ne úgy képzeljük el ezt a remake - et, mint a Holtak Napját, hogy egy rakás sz*rt kaptunk az arcunkba másfél órán át) de remekül hozta a színvonalat a kornak megfelelő effektekkel, maszkokkal és jelenetekkel. A végén a cselekmény azt az érzetet táplálta bennem,hogy lesz folytatás.

A film összességében azon kívül,hogy megválaszolatlan kérdéseket hagyott maga után, kicsivel több városi akciót kívánt volna és nem az ekte zombie horror műfajba tartozik, ezeket eltekintve megérdemli a 7/10 - et.

« Elejére 1 2 Végére »