La Horde (2009)

Európai zombie-horror, az átlagos fajtából. Amikor először hallottam e filmről, bizony nagyon felkeltette az érdeklődésemet, de le mertem volna fogadni, hogy ebből a francia filmből nem lesz akkora klasszikus, mint a szomszédban forgatott [REC]-ből. Sejtésem beigazolódott, a késztők sajnos nem tudtak olyan filmet csinálni, amely kiemelkedhetne a középmezőnyből. Nem mondom, hogy unatkoztam volna, sőt. Egészen kellemes másfél óra volt, de nem hiszem, hogy valamikor is újra szeretném nézni 'A hordát'. Oké, oké elismerem, sőt tudom, hogy nincs azzal baj ha egy ilyen film nem szól másról, mint agyatlan lövöldözésről. Nem kellenek nagy fordulatok, katartikus drámák, ez a műfaj sajátja, de ez azzal jár, hogy filmünk bizony elmerül a többi, több tucatnyi hasonló film között. A történet egyszerű, mint a faék. A fordulatok a műfajra jellemző sajátságokat mutatják. Vegyél egy halom szereplőt, rángasd őket A pontból B pontba, közben meg aki nem fontos mehet a levesbe. A végére csak az erősebb karakterek maradnak, a többi sejthető.
Ja, hogy mi is a lényeg? Néhány nem éppen tiszta múltú zsaru - akik mellesleg egymással nem tisztázott rokoni kapcsolatban is állnak egymással - egy elhagyatott épületben leszámolásra készül. (Igazából közöttük is van egyfajta belső konfliktus, de az írók hagyták lógni a levegőben az egész szálat, és úgy éreztem csak maszatoltak ezzel a ki-kitől tudja, hogy a csaj kivel hancúrozott témát. Mi van? Zavazos volt az egész. Talán ez lehett volna a drámaiság fokozásának egy kulcsmomentuma, de a ziccer kimaradt.) Szóval a zsaruk megpróbálnak rajtaütni a rosszfiúkon, de persze jól elbarmolják. Szerencséjükre éppen ekkor tör ki a balhé, és a két rivális banda a túlélés érdekében összefogásra kényszerül, majd megpróbálnak kijutni az épületből. Kihagytam volna valamit? Nem. Ennyi a történet.
Ami zavart a filmben, az az agyatlanság, a realisztikusnak nem mondható jelenetek tömegével egyszerűen nem tudtam mit kezdeni. Ugyanakkor a baltás öregember karaktere annyira jót tett a filmnek, hogy néhány agyatlanságot rögtön megbocsátottam cserébe. Kedvenc jelenetem a 'láblevágós' volt :D nagyon jókat derültem.

A 'La Horde' egy kellemes darálós, lőjjünk halomra mindenkit típusú agyatlan film. Kedvencem nem lesz, mert sok benne az égbekiáltó baromság. Igazából véve nem szól semmiről, a főszereplőkkel sem tudok azonosulni, mert csak úgy lógnak a levegőbe, nem látom át indíttatásukat, jellemük kimerül annyiban, hogy mindegyik élni akar. Van néhány (elenyészően csekély) jó momentum, amit a rengeteg idiótaság a mélybe taszít. Átlagos film. Örülök, hogy láthattam. Mégis úgy érzem, ha kimaradt volna az életemből, akkor sem vesztettem volna vele semmit sem.
Ez nálam most 5/10.

La Horde trailer

A La Horde című francia film producere Xavier Gens, aki a Hitman és a Frontieres című filmeket is jegyzi. A sztori valahol Párizs északi részén játszódik a főszereplők korrupt zsaruk és gengszterek. Egy raktárépületben azonban összefutnak a hordával és az életben maradás érdekében a két ellenséges csoport szövetség kötésre kényszerül.

« Elejére 1 Végére »