Filmértékelő 2010

Idén is elérkezett az év vége, és eljött a számvetés ideje, vagyis összegezzük (ahogy tettük azt tavaly és tavalyelőtt is), milyen is volt a zombi-termés az idén. Amikor hozzáfogtam az összefoglaló megírásának, féltem, hogy nem lesz miről írni, mert alig volt idén újdonság, de végül is csak összejött egy szép kis csokor. Hivatalosan nem mindegyik 2010-es film, de amelyik papíron tavalyi, azt csak ebben az évben mutatták be valójában. A pontozás pedig azon alapul, ahogyan én látom a filmeket. Mivel néhány cikket nem én írtam, ezért előfordulhat, hogy ott teljesen más pontszám szerepel. Na akkor csapjunk is bele.

The Walking Dead (1. évad) - 8/10
Vitathatatlanul az év legjobban várt zombi témájú alkotása. A Robert Kirkman képregényén alapuló sorozat mindenképp mérföldkő, és ha sikerül ütős folytatást kreálni a készítőknek, talán még klasszikus is lesz egyszer. Az előzetes várakozásaimat azonban az első évad kicsit alulmúlta, nem azért, mert annyira gyenge lenne, hanem mert olyan magasra állítottam a lécet a sorozat előtt, de így is nagyon tetszett. Mindenképpen úttörőnek nevezném, sőt azt is mondanám, hogy valójában ez az első igazi zombie-sorozat, hiszen a Dead Set esetében csak egy minisorozatról beszélhetünk, a műfaj ott csak annyi pluszt adott, hogy volt idő részletesebben kifejteni olyan dolgokat, ami egy másfél órás filmbe már nem fért volna bele. Ezzel ellentétben a The Walking Dead epizódról epizódra más és más témát boncolgat. Egy év múlva majd az is kiderül, hogy milyen lesz a folytatás...[REC] 2 - 7/10 (Mosiah írása, Livingdead írása)
A fantasztikus első rész után kaptunk egy nagyon jó másodikat is. Nekem nagyon bejött, azonban a túlzottan okkultista, ördögűzős stílus miatt sokaknál kiverte a biztosítékot. Én azonban csak dícsérni tudom, mert előnyére vált, hogy nem ugyan azt kaptuk, mint az első részben. A film ugyan ott játszódik, mégis teljesen más hangulatú, és nem is lett gagyi, ahogy az nagyon sok folytatással megesett már korábban. Ha csak ilyen kaliberű folytatásokat kapnánk minden filmből, azt hiszem nem lehetne okunk panaszra. Elvileg itthon is játszották a mozikban, de valami piszok kevés helyen, ha jól emlékszem.Highschool of the Dead
Zombik és Anime? Érdekes párosítás. Prof William névre hallgató vendégbloggerünknek köszönhetően született egy kis kedvcsináló cikk a 12 részes sorozatról. Én személy szerint nem vagyok járatos a japán animációs filmek világában, de a fanoknak biztosan elnyeri tetszését. Talán egyszer majd én is megnézem. (IMDb szerint 8/10-es)The Crazies - 7/10
Romero 73-as filmjének újrája talán kicsit kilóg a sorból, mert ez esetben nem a hagyományos agyatlan rothadó élőhalottakról beszélhetünk, hanem egy egészen másfajta típusú járványról. Azonban a kialakult káosz tekintetében ez egyáltalán nem mérvadó dolog. A film frankó volt, a kivitelezés minőségében nem érheti kritika. Ha kellett ilyesztgetett is. Nem is ezzel van a baj, hanem azzal, hogy lényegében olyan "már 100-szor láttunk ilyesfajta filmet" típusú. A fordulatok előre láthatók, az egész kissé klisés. De aki úgymond horror-szűzen ülne be egy moziba, biztos leesne tőle az álla. És be kell valljam, néhány jelenet tényleg nagyon jó volt. Hogy is mondják? Badass.Resident Evil - Afterlife - 6/10
Azért lássuk be, ez a Resident Evil sorozat kezd egy kicsit befulladni, de ez a jelenség nem a negyedik résznél kezdődött, hanem már korábban. Hiába vagyok zombi-fan, de az a véleményem, hogy van amit nem kell erőltetni. Minden esetre amíg nyereséget hoz, egészen biztosan folytatják. A negyedik rész egy egyszerű film volt, folytatták ott, ahol abbahagyták a történetet, a vége pedig nyitottabb, mint korábban bármikor. Amolyan átlagos filmet kaptunk, 3D-vel fűszerezve azonban nagyszerű popcorn mozi. Kifejezetten szórakoztató látvány. Nem volt vele semmi gond.La Horde - 5/10
Külön öröm, ha európai film is terítékre kerül oldalunkon, ha jól számolok e felsorolásban rögtön négy is szerepel. A francia La Horde című alkotás összeségében véve nem rossz, nekem olyan egyszernézős mozi. Volt néhány jelenet, amit nagyon állat, ugyanakkor égbekiáltó baromságokkal is találkozhattunk, ilyen például a ki nem ürülő pisztolytár, és az autó tetejére fel mászni nem tudó élőhalott csorda.

Devil's Playground - 5/10
Angol film. Ez a tény a Shaun of the Dead és a 28 Days/Weeks Later óta nem rossz ómen, azonban itt jóval kisebb költségvetésről beszélhetünk. Igazság szerint így utólag belegondolva teljesen közömbös ez a film számomra, sem olyan része nem volt, ami nagyon tetszett, sem olyan, amit meg nagyon rémesnek találtam volna. Nehezemre esne, ha el kellene mesélnem, miről is szólt igazán. Nem hagyott mély nyomot bennem, és azt hiszem ez egy film esetén bizony nagy probléma.

Survival of the Dead - 4/10
Nagyon vártam, nagyon vártam, de aztán borzalmasat csalódtam benne. Én a magam részéről már a Holtak földjét is megbocsáthatatlannak találtam. A Diary of.. után még reménykedtem, mert az tetszett, szerintem friss volt és egyáltalán nem baromság. A legújabb alkotással azonban már végképp elásta magát nálam a mester. Egyfajta erőltetett magyarázkodás jött nekem át belőle, de a legnagyobb hibája, hogy rettentően valószerűtlen jeleneteket tartalmazott. Hiába, van amit a csúcson kellett volna abba hagyni. Úgy 20 évvel ezelőtt!

Zone of the Dead - 3/10
Szép dolog, hogy Kelet-Európában, jelen esetben Szerbiában is foglalkoznak zombi-filmek készítésével. Én azonban úgy vagyok vele, ha egy nagy kupac szar lesz a végeredmény, talán mégsem kellene erőltetni. A film színvonalához képest nagy nevekkel is találkozhatunk a stáblistán, ami kicsit emelt a színvonalon, de összeségében azt mondanám, hogy ez egy unlmas, érdektelen amatőr alkotás lett. A katasztrofális akcentussal előadott angolról meg ne is beszéljünk. A párbeszédek meg olyan, gázak voltak.

2010-ben megjelent filmek az IMDb adatbázisa alapján
(megjegyzés: természetesen nem állíthatjuk, hogy ez az összes 2010-ben megjelent film, valamint, hogy az itt felsorolt filmek mindegyike 2010-ben jelent meg. Szerencsénkre zombi témájú filmből annyi van, mint égen a csillag, és a káosz ami körül öleli őket pedig óriási, ezért borzasztó feladat lenne rendszerezésük, hát még mindegyik megnézése is. Nem beszélve arról, hogy a megjelenés évének meghatározása is sok esetben nehéz feladat, hiszen számtalanszor előfordul, hogy egy-egy film első (zártkörű) bemutatója ill. a moziban történő megjelenés nem ugyan arra az évre esik.)

2001 Maniacs: Field of Screams (2010)
7 Dreams for 7 Nights (2010)
A.D. (2010)
Ada: Zombilerin dügünü (2010)
Attack of the Vegan Zombies! (2010)
Bane (2010)
Biophage (2010)
Bloodrayne: The Third Reich (2010)
Corpse (2010)
Dale of the Dead (2010)
Die-ner (Get It?) (2010)
Don't Call Back (2010)  
Gallowwalker (2010)
Infected (2010)
Kyonyû doragon: Onsen zonbi vs sutorippâ 5 (2010)
L.A. Zombie (2010)
Mad Cow (2010)
Mørke sjeler (2010)
Nihon bundan: Heru doraibâ (2010)
One Last Sunset (2010)
Opstandelsen (2010)
Project Nine (2010)
Resident Evil: Afterlife (2010)
Stag Night of the Dead (2010)
Stiffed (2010)
The Coffin (2010)
The Dark Lurking (2010)
The Dead Can't Dance (2010)
The Dead Matter (2010)
The Dead Undead (2010)
The Gatekeeper (2010)
The Half-Life Horror from Hell or: Irradiated Satan Rocks the World! (2010)
The Harvard Zombie Massacre (2010)
The Night Shift (2010)
The Sickness (2010)
They Walk (2010)
Trasharella in Space (2010)
Zombie Beach (2010)
Zombie Ed (2010)
Zombies Unleashed (2010)
Zompyres: Texas (2010)


Resident Evil - Afterlife (2010)

Igazából én sosem voltam egy nagy Resident Evil rajongó, mármint abban az értelemben nem, hogy nálam a játék teljes egészében kimaradt, a történettel kizárólag csak a filmeken keresztül találkoztam. Ez lehet előny is, meg talán hátrány is. Előny egyrészt, mert emiatt nem vagyok elfogult a filmekkel szemben, másrészt viszont hátrány, mert nem tudom, hogy mennyire tért el az eredeti történettől, illetve hogy milyen volt az eredeti hangulat. Tehát én a Kaptár negyedik részét kizárólag csak a tekintetből tudom értékelni, hogy mennyire jó vagy éppen rossz film is lett Paul W. S. Anderson újabb filmje.Resident Evil - Afterlife (2010) Az előző három rész folyamán már alaposan megismerhettük Alice (Milla Jovovich) és az Umbrella vállalat közös kálváriáját. Lényegében véve a negyedik, Túlvilág alcímre hallgató epizód is a jó és a gonosz közti harcról szól, gondolom ezzel nem árultam el nagy titkot. A film eleje egyáltalán nem lapos, ugyanis Alice mint egy női Neo (Matrix) gyorsan likvidálja a Tokioi Umbrella bázist, majd következik egy nagy ugrás az időben. Az ezt követő rész kicsit nyugisabb lesz, amazonunk túlélőket keresve végül eljut egy börtönkomplexumba, ahol néhány még élővel együtt egy biztonságosnak hitt hely felé vágyódnak. Már csak azért is, mert az élőholtak elárasztják az épületet, és iszkolni kell. Ahogy haladunk a film vége felé, a jelenetek egyre durvábbak lesznek, majd pedig elérkezik a végső leszámolás ideje, és mikor már azt hisszük, most már tényleg vége a vergődésnek, mindig sikerül újból és újból meglepődnünk egy picit. A vége pedig érdekesen alakul, erősen szólva is folytatásért kiált. Azt kell hogy mondjam sajnos, nem kellene több ebből.Resident Evil - Afterlife (2010) Az előbbi bekezdésben leírtak kissé zavarosak lehetnek, mert csöpögtettem információkat a sztoriról, de mégsem akartam teljesen elspoilerezni az egészet, mert bár van a történetben egy néhány fordulat, de mégis maga a sztori olyan semmilyen. Igazából véve egysíkú. A történet lapos, a párbeszédek kevéssé kimunkáltak, végtelenül egyszerűek. Mélyen szántó gondolatokat senki se várjon a filmtől. Amit viszont várni lehet, az a hentelés. Telis tele van a sztori akcióval, fröcsög az adrenalin a vásznon és néha még meg is ijeszt. Hmm jó cucc. Látványos az egész, és a 3D ehhez a stílushoz bizony igen csak passzol, szép és lenyűgöző akciójeleneteket kapunk. Magán az egész filmen látszik, hogy nem spóroltak semmivel, volt mire költeni a 60 millió dollárt. A legnagyobb hiányossága a filmnek pedig az, hogy nem láthattuk Milla Jovovich-ot 3D-ben meztelenül. Óriási hiba volt ez a készítők részéről. :D
A fenti képen látható baltás IZÉ pedig annyira odabaszott, hogy nagyon (mármint a szó legszorosabb értelmében). A Scofield gyerek feltünése marhára ütős, csak most nincsen rajta annyi tetkó. Meg ami még nagyon tetszett az a film nyitójelenete a sok-sok esernyővel (umbrella). Nagyon találó, és rettentően szép, azt hittem, már egy művészfilmet látok, de aztán megnyugodtam. Minden esetre filmművészeti momentum. ;)Resident Evil - Afterlife (2010) Mint ahogy azt már megszokhattuk, a Resident Evil film-sorozatban a zombik nem igazán kerülnek előtérbe (legalábbis az első részen kívül), csak amolyan háttérszereplők, ami megadja az egész film hangulatát. A film mindig is a VÁLLALAT és a TERMÉK közti harcról szólt. Emiatt egy kis rosszallásom van, de egye fene most még elnézzük. A Túlvilág, mint film csak átlagos, mivel kissé egysíkúnak találtam, szerintem 5/10 4/10-et érne, azonban a 3D-vel fűszerezett Túlvilág, mint filmélmény, egyszerűen remek. Elsőre nagyon tetszett, egy percet sem unatkoztam, de hogy mennyire szürkül majd be a többi rész közé, azt még nem tudni.
Az IMDb-n jelenleg 8,3 ponton áll, ami véleményem szerint egy kicsit túlzás. Mert a Kaptár negyedik része nem lesz igazán maradandó, viszont élvezhető film, főleg 3D-ben. De ezt csak az akciókkal teletűzdelt részeknek köszönheti. 7/10 na jó, 6/10, de csak akkor, ha nem vársz tőle többet, leülsz másfél órára, kizárod a külvilágot és elmélyedsz a Resident Evil álomvilágába.

Resident Evil - Afterlife 3D mától a mozikban

Tökre állat, hogy a világpremierrel egyidőben A kaptár negyedik része NÁLUNK IS a mozikba került, mint ahogyan azt már mindenki tudja, 3D-ben élvezhetjük a filmet, mely a magyar keresztségben a Túlvilág alcímet kapta. Legutoljára idehaza a [REC] 2 volt látható a mozikban, még tavasszal. Menjetek, nézzétek, remélem nekem is sikerül eljutnom egy moziba, ha igen, lesz is belőle kritika. Addig is itt van néhány TV spot ízelítőként. Ha meg valaki már látta is, az ne felejtse el megosztani velünk élményeit. :)

Resident Evil: Afterlife Trailer

Szeptemberre várható ugyebár a negyedik rész, immár 3D-ben.

Augusztusi hírek

Sziasztok, hát régen jelentkeztünk, mint ahogy az mostanában megszokható. Ez megint egy nem szokványos blogbejegyzés lesz, de hát ilyen is van, kicsit vegyes tartalmúra sikeredett, először is egy közlemény.

A zombiebuzi, mint internetes magazinféleség a freeblog-on, előreláthatólag részt vesz egy tesztelői programban, ahol egy készülő új freeblog téma működését fogjuk tesztelni, élőben, annak érdekében, hogy a készülő stílust minnél jobban sikerüljön meghegeszteniük a készítőinek. Sok sikert előre is, a project várhatóan 2 héten belül indul, szóval a zombiebuzi kinézete majd egy időre ideiglenesen megváltozik, további részletek később.

Jó hír a Resident Evil rajongóknak, a mozi negyedik részére az Afterlife-ra nem kell olyan sokat várnotok, mivel a várható bemutatás dátumát 3 héttel előbbre hozták. Az új időpont 2010. augusztus 27., holnaputánhoz még egy év és itt van. Köszi, jó hogy már ezt is tudjuk. :D

Na most talán egy kicsit aktuálisabb téma. Romero Survival of the Dead (SOTD)-jének bemutatója is igen közeledik már, nézzétek a werkfilmet, avagy így készült a SOTD:

És a végére, bár eddig nem volt szokás, hogy plakátolunk, de most kivételt teszünk, egyrészt, hogy hipeoljuk a nemsokára érkező REC2-őt, másrészt, hogy legyen még valami kevésbé értelmes dolog a posztban :) Na szóval itt egy REC2 plakát. Vége.

Júliusi zombiehírek röviden

Először is az új hír, hogy előreláthatóan 2010 szeptember 17-én kerül bemutatásra a Resident Evil filmek negyedik része. A Resident Evil: Afterlife munkacímre hallgató filmet az a Paul W. S. Anderson rendezi [és a forgatókönyvet is Ő írja], aki a legelső részt is rendezte. A forgatás szeptember végén indul, a főszerepben pedig ismét Milla Jovovich-t csodálhatjuk.

Végre kiderült, mi lesz a pontos címe Romero apó következő filmjének. Az új film címe tehát George A. Romero's Survival of the Dead lesz, és az idei Toronto International Film Festival (TIFF) keretein belül kerül bemutatásra, ahogy annak idején az előző rész, a Diary of the Dead is. A hírhez kapcsolódóan mellékelek egy képet is a filmből.

És legvégül álljon itt egy trailer a The Neighbor Zombie című koreai alkotásról. A filmről igazából nincs sok információm, nézzétek meg a trailert és döntsétek el magatok, hogy vajon mi sül ki belőle, mindenesetre nekem tetszik [szépek a trailer képei :)]. Hát egyenlőre ennyi.

« Elejére 1 Végére »