High School of the Dead (2010)
A zombik és az általuk elhozott világvége témája eddig főleg csak nyugati civilizációban dívott, amit rengeteg film és sorozat valamit képregény is tanúsított. Mint nagy zombifan örömmel fogadtam ezeket a jól (vagy rosszul) sikerült filmeket, de mint nagy anime (japán animációs film) rajongó sokszor gondolkoztam el rajta hogy vajon a japánok - akik köztudottan oda és vissza vannak az világvégékért – miért nem haraptak már rá erre témára.
A jég végül 2007-ben tört meg, amikor is egy Daiksuke Sato nevű író valamint társa Sato Shouji nevű mangarajzoló merőben egyedi projectbe kezdtek. A céljuk az volt, hogy a zombis-világvégés életérzést átültessék a japán mangák (képregények) világába. A vállalkozás teljesen újszerű volt. Bár sok japán animében és mangában fordulnak elő valamilyen szinten élőholtak, de még az sosem fordult elő, hogy valaki klasszikus Romerói alaphelyzetet álmodja japán környezetbe annak minden elemével és tulajdonságával együtt.
A manga mérsékelten lett sikeres japánban, de fordítóknak hála eljutott a zombikra kiéhezett nyugatra is, ahol viszont nagyon hamar óriási rajongó táborra tett szert. Ennek ellenére mindenkit meglepett a 2010 elején felröppenő hír, hogy a mangából egy 12 részes anime-sorozat készül. A július 5-i bemutató után rögtön a nézetségi listák első helyére ugrott a sorozat mind Japánban mind pedig azon kívül.
Na de miről is szól maga a sorozat?
Hősük Komuro Takashi meglehetősen unja magát. Igaz hogy el tudta lógni a délutáni órákat, de unatkozik hiszen ilyenkor a kutya sem jár a suli tetején és ráadásul még szerelmi bánat is gyötri, valamint még dumálni sincs kivel, mert a telefonvonalak nagyon túlterheltnek tűnnek ezen a délutánon. Előnyös helyzetéből kifolyóan első kézből láthatja a zombi apokalipszis kezdetét. Arra még éppen van ideje hogy 2 barátját (Reit és Hisashit) – a tanárok nagy megrökönyödésére - kiráncigálja az órákról mielőtt teljesen elszabadulna a pokol.
Mint a képekből is látható a sorozat nem spórol a vérrel. Nem fukarkodik bemutatni tipikus torokátharapások és élve megevések egész gyűjteményét, miközben az iskola rövid időn belül mészárszékké válik. Mindenki menekül amerre lát, hőseink vezetésével kisebb csapat szerveződik, akiknek a fő célja minél előbb kijutni az iskolából és a zombiktól hemzsegő városban megtalálni a családjaikat.
Az eddig kijött három rész alapján a sorozat a rajzolt mivolta ellenére tökéletesen követi a zombi apokalipszis receptjét…
A csapat tipikus túlélőkből ál fel, szóval az elkényeztetett úrilánytól kezdve a fegyvermániás kockán keresztül a harcművész ismerősön át gyerekkori barátig mindenki meg fogja találni maga számítását. Kellemes újdonság hogy hőseink más filmekkel ellentétben már láttak pár zombis filmet, szóval viszonylag rövid idő alatt rájönnek, hogy ezek bizony halottak és harapásuk sem éppen egészséges.
Külön piros pont, hogy az eddig kijött 3 rész valósággal hemzseg az utalásoktól. Szemfüles nézők felfedezhetnek a Romero filmekre, a Resident Evil játékokra vagy éppen a Shaun of the Dead című filmre mutató apró utalásokat. Az opening kellemesen pörgős az ending pedig egész egyszerűen telitalálat…
Persze azért vannak hátulütők, ami egy animéket nem ismerő ember számára kissé visszásak lehetnek, de aki valamennyire otthon van témában az nem fog megütközni ezen. Mindent egybevetve az első három rész alapján nagyon ígéretes sorozatnak nézünk elébe és aki meg tud békélni azzal, hogy nem élőszereplős, annak kellemes perceket fog szerezni ez az anime.
Akit érdekel ez a sorozat az a http://www.animeaddicts.hu – oldalon egy gyors regisztráció után magyar felirattal le tudja tölteni.
Ezt a cikket Prof. William írta.