FELTÁMADUNK!

Klikk után a kép eredeti forrása. Szó nélkül felhasználtuk, amiért utólagosan is elnézést kérünk, de az idő sürgetése miatt sajnos így volt a legkivitelezhetőbb. Sorry.Kedves olvasók, zombi film rajongók! A bejegyzés címe megtévesztő lehet, de attól tartok, a kijelentés jelen esetben nem állja meg a helyét. Sőt, épp ellenkezőleg...

Három hónap híján éppen három évvel ezelőtt indítottuk útjára a Zombiebuzit, a magyar web ezidáig talán legsikeresebb, kizárólag zombie filmekre szakosodott blogját. Sok jó élményt köszönhetünk az oldalnak, és nektek, akik valamennyire is velünk voltatok az utóbbi pár évben. Nem voltunk mindig eléggé aktívak, de az elért eredménnyel abszolút elégedettek vagyunk. Azonban minden blog (és blogger) életében eljön az az időszak, amikor világosan látszik, elég volt, nincs tovább. A Zombiebuzi életében ez az idő most jött el. Szinte egyszerre hoztuk meg a végső döntést: az oldal bezárja kapuit. A legnagyszerűbb az egészben, hogy fel sem merült bennünk más alternatíva, és ezt egyáltalán nem bánjuk, hisszük hogy jól döntöttünk. Ketten kezdtük anno, hát ketten is fejezzük be, mint ahogyan az búcsúcikkeinkből is kitűnik.

Az oldal bezárja kapuit, de nem tűnik el. Az évek alatt megszületett cikkek tömege itt marad, aki szeretné, olvasgassa kedve szerint. Ugyanakkor a filmajánlók kitüntetett szerepet kapnak, és a főoldalon csak azokat találjátok meg. A trailerek, hírek, és egyéb cikkek már csak a menüből érhetők el.

Még egyszer köszönjük, hogy olvastatok minket, hogy hozzászóltatok. Köszönjük azoknak aki időközben hosszabb-rövidebb időre csatlakoztak hozzánk, és írtak a blogra. Köszönjük LivingDead, FreeKatana, Szeri87, DeerWoman és Prof. William.

A Zombiebuzi utolsó bejegyzését olvashattátok. További jó zombulást és agyevést. Sziasztok.

Mosiah és Raticus.

2 éves a Zombiebuzi

Kedves látogató! Örömmel jelenthetem, hogy a ZombieBuzi idén szeptembertől bölcsödébe megy. Ugyanis 2 évesek lettünk.

Éppen 2 éve történt, hogy elindult oldalunk itt a FreeBlog-on. Legyünk őszinték, az elmúlt két év jelentős része semmittevéssel, vegetálással telt. Voltak időszakok, amikor elkapott minket a gépszíj, és nagy svunggal íródtak a cikkek, meg hát volt hogy az oldal felé sem néztünk jó darabig. Jelentem, mostanában megint egy ilyen nyári hullámvölgyből lábalunk kifele. De mindezek ellenére egyre látogatottabbak vagyunk, persze nem érdemeljük meg, tudom jól. A napi oldalletöltéseket az alábbi ábrán láthatjátok. Excel-es izé, sajnos nem túl szép, ennyire futotta. Ja és a Freeblogos statisztikai rendszeren alapul.

Született 111 bejegyzés, és ami a legszebb, ebből 35 filmajánló (egyik-másik talán már kritika is). Írtatok 86 kommentet (azért most már erőltessétek meg magatokat :D, ez kevesebb, mint amennyi bejegyzést írtunk) és több mint 70.000 oldalletöltés jött össze a 24 hónap alatt. Köszi mindenkinek. Maradunk az eddig kitaposott úton.

Mankó a Zombiebuzi értékelési rendszeréhez

Ez bizony egy nem szokványos bejegyzés, hanem valami háttérinfó féle. Elég régóta érlelődött ez a cikk piszkozatként porosodva. Igazából nem is szándékoztam eleinte leközölni, magamnak készítettem egyfajta mankóként, mert bizony amikor el kellett dönteni hogy egy-egy film hány pontot is kapjon, sokszor ellentmondásokba keveredtem saját magammal. Ezért megpróbáltam szavakba önteni, hogy számomra mi is húzódik egy-egy szám mögött. De most megosztom a kedves látogatókkal. Ezt mindeddig csak én alkalmaztam, és nem állítom, hogy ez teljesen egyezik más pontozási rendszerekkel, mindenesetre az én (Mosiah) pontjaim többnyire e szisztéma szerint alakulnak. Nyugodtan lehet hozzáfűzni véleményt, vitázni, értékelni, ha van (ellen)vélemény.

Elolvasom »

Közlemény: Egy újabb Zombiebuzi

Örömmel jelentem be a kedves látogató közönség számára, hogy a mai naptól kezdődően a ZombieBuzi szerkesztősége egy újabb taggal bővült. Mostantól fogva új blogger kollégánk LivingDead néven fog írogatni, reméljük mindenki nagy megelégedésére. Az immár három fősre duzzadt szerkesztői gárda tovább halad a zombie-filmek agyvelővel kikövezett rögös útján.

Évértékelő 2009.

Kedves véletlenül, vagy szándékosan idetévedő zombibuzik. Hát igen, eltelt egy újabb év, ezért ahogy az tavaly is történt, értékeljük a lassan mögöttünk álló 2009-es esztendőt. Először is engedjétek meg, hogy mindenkinek kívánjak agyakban gazdag Boldog Új Évet.
Nemrég a Zombiebuzi szerkesztőségi állományában bizony gyökeres változások történtek. December első heteiben ugyanis Raticus barátom külföldre távozott (dolgozik), és várhatóan hónapokig nem is jön vissza - ennek következtében blogolni sem tud - ami azt eredményezte, hogy az aktív szerkesztők létszáma 50 %-kal csökkent. Tehát egyedül maradtam. Ez jó néhány hónapig egészen biztosan így is marad, de ígérem igyekszem írogatni rendszeresen.

A 2009-es esztendő azt hiszem fordulópont volt az oldal életében, hiszen az újévi fogadalmakhoz hűen az év első három hónapjában bizony igencsak kitettünk magunkért és hozzánk képest bődületes sokaságú cikk íródott (volt, hogy havonta 8 darab!) - a cikkek minőségéről nem tudok nyilatkozni, mert arra vonatkozóan nem állnak rendelkezésemre mért adatok. Én a magam részéről mindent megpróbálok megtenni, több kevesebb sikerrel. Egy oldal életében mindenképpen fontos a látogatottság, ami az idei évben hát bizony drasztikusan megugrott. Egy éve arról számoltam be, hogy 3 hónap alatt sikerült 200 látogatót az oldalra csábítani, és ez milyen jó. Ha hinni lehet a statisztikáknak, akkor az idén kicsivel több mint 14 000-en találtak ránk, az utóbbi időben napi 50-60 látogatót köszönthetünk. Mindez diagramosítva a következőképpen néz ki. Köszönjük mindenkinek!

Mi volt még egyébként ebben az évben fontos? Hát szeptemberben fiatal zombie-rajongók megrendezték az első magyarországi Zombie Flash Mob-ot. Remek kezdeményezés volt, mi sajnos csak utólag értesültünk a rendezvényről, de ennek örömére készítettünk a szervezőkkel egy rövid on-line interjút, ami azt hiszem nagyon jól sikerült, hiszen remek interjú-alanyaim voltak. Ezen kívül más érdemleges esemény nem történt az oldal életében.

Aha, hát hogy évértékelőmben zombifilmekről még egy szót sem ejtettem? Hát nem is fogok, hiszen e célból egy külön posztot írtam Filmértékelő 2009 címmel, ahol megpróbálom végigzongorázni az idei év zombie-film termését. Ezen kívül készülőfélben van egy hosszabb terjedelmű cikk is, amely egyenlőre lassan halad, és szerettem volna még idén befejezni, de várhatóan ez átcsúszik januárra, de hogy miről fog szólni, az egyenlőre maradjon meglepetés. Oké, hát ennyi volt 2009-re, találkozunk jövőre. BÚÉK.

Augusztusi hírek

Sziasztok, hát régen jelentkeztünk, mint ahogy az mostanában megszokható. Ez megint egy nem szokványos blogbejegyzés lesz, de hát ilyen is van, kicsit vegyes tartalmúra sikeredett, először is egy közlemény.

A zombiebuzi, mint internetes magazinféleség a freeblog-on, előreláthatólag részt vesz egy tesztelői programban, ahol egy készülő új freeblog téma működését fogjuk tesztelni, élőben, annak érdekében, hogy a készülő stílust minnél jobban sikerüljön meghegeszteniük a készítőinek. Sok sikert előre is, a project várhatóan 2 héten belül indul, szóval a zombiebuzi kinézete majd egy időre ideiglenesen megváltozik, további részletek később.

Jó hír a Resident Evil rajongóknak, a mozi negyedik részére az Afterlife-ra nem kell olyan sokat várnotok, mivel a várható bemutatás dátumát 3 héttel előbbre hozták. Az új időpont 2010. augusztus 27., holnaputánhoz még egy év és itt van. Köszi, jó hogy már ezt is tudjuk. :D

Na most talán egy kicsit aktuálisabb téma. Romero Survival of the Dead (SOTD)-jének bemutatója is igen közeledik már, nézzétek a werkfilmet, avagy így készült a SOTD:

És a végére, bár eddig nem volt szokás, hogy plakátolunk, de most kivételt teszünk, egyrészt, hogy hipeoljuk a nemsokára érkező REC2-őt, másrészt, hogy legyen még valami kevésbé értelmes dolog a posztban :) Na szóval itt egy REC2 plakát. Vége.

Megújult a ZombieBuzi

Mint láthatjátok az oldal kinézete megújult. 9 hónappal az indulás után, végre úgy érzem sikerült a weboldalnak igényes külsőt alkotni. Nem akartam giccses, zombie-motívumokkal teli sablont kreálni, hanem egy egyszerű, letisztult, de igényes sablonra volt szükség. Úgy gondolom mindezt sikerült megtalálni az Arras nevű WordPress sablonban, amit sikerült freeblogra átültetnem.

A design váltásra szükség volt, hogy profibb kinézetű, jobban használhatóbb oldalt kapjunk. Az új kinézet legfőbb vívmánya azonban nem a grafikai megjelenés, hanem az, hogy mostantól a bejegyzések az eddigi 500 pixel helyett 140-nel szélesebbek, immár 640 pixel szélesek. Ez többek között azt eredményezi, hogy mostantól 640 pixel széles videók is teljes méretben beszúrhatók.

A következő teendők először is a meglévő cikkek új sablonhoz történő igazítása lesz, azután remélhetőleg sikerül új cikkekkel is gyarapodnunk. Remélem az új kinézet minden kedves látogatónknak elnyeri tetszését.

Fél éves a Zombiebuzi

Hát igen többszöri próbálkozás után, végül a freeblog-on sikerült útjára idítanunk a kis zombie-film rajongói oldalunkat, és mindez immár fél évvel ezelőtt történt. Most már sikerült írni 15 filmről értékelést [inkább véleményt], és ennek nagyon örülünk. A dolog érdekessége, hogy az indulást követően az oladal rögtön be is halt, nem foglalkoztunk vele, a nagy feltámadás [reanimálódás] a 2009-es évvel következett be [újévi fogadalmak, miegymás]. Az alábbi ábrán láthatjátok a zombiebuzi.freeblog.hu kálváriáját, és feltámadását, amennyiben hinni lehet a freeblogos statisztikának. A kép minőségéért elnézést kérünk.

A tavalyi évben jól láthatóan döglődött az oldal, onnantól kezdve azonban, hogy elkezdtek cikkek születni, az oldal nézettsége emelkedni kezdett [a márciusi adat, még csak 16.-ai adatokat tartalmazza]. Köszönjük a bizalmat, további jó zombie-buzulást. Sziasztok.

Mosiah & Raticus

« Elejére 1 Végére »